Kibertámadások, amelyek beírták magukat a történelembe

Az orosz-ukrán háború kirobbanása után a világhálót elözönlötték az információs adatbiztonságról, kibertámadásokról és a kiberhadviselésről szóló cikkek. Vállalatok és államok fennállása is múlhat a megfelelő védekezésen - amikor már testközelbe kerül a veszély, akkor könnyen súlyos üzleti veszteséget okozhat egy támadás. Ilyen esetben a szakértők csak kárfelméréssel és helyreállítással tudnak utólag foglalkozni.

Cikkünk szakértője, Földesi László Ákos, a Systemfarmer Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondja, hogy nagyságrendileg 300-500 millió forintos károkat 2-3 millió forint előzetes ráfordítással ki lehet védeni, de tanulságosak lehetnek a leghíresebb kibertámadások is. „Az évek során számtalan kibertámadásról szóltak az IT krónikák, de néhány esetre még biztosan évtizedekig emlékezni fogunk, hiszen jelentős hatással voltak arra, hogy a vállalatok és országok milyen IT biztonsági eszközöket vetnek be működésük és adataik védelmére” – állítja Földesi László Ákos, aki munkája során napi szinten foglalkozik céges informatikai biztonsággal.

A Morris-féreg (1988)

Robert Trappan Morris, a New York állambeli Cornell Egyetem hallgatója volt az első, aki internetes férget hozott létre. Ugyan a világháló leghíresebb csúszómászóját csupán a kibertér nagyságának feltárására szánta, a virtuális féreg hamarosan vírussá fejlődött, az általa okozott kár pedig 10-100 millió dollárra tehető. Mr. Morris jelenleg egyetemi docens a Massachusetts Institute of Technology egyetemen.

Michael Calce, akit csak MafiaBoy-ként ismerünk

Ha nem rémlik a 2000-es év legnagyobb IT szenzációja, nem baj, akkor mi felelevenítjük: februárban egy kanadai középiskolás DDoS (szolgáltatásmegtagadással járó támadás) támadást indított olyan óriási kereskedelmi website-ok ellen, mint a Yahoo!, Fifa.com, eBay.com, és több tucat más oldal is Michael Calce áldozatává esett. MafiaBoy ma ugyan már nem számítógépes hackerként, hanem elismert biztonsági szakértőként keresi a kenyerét, de a Rivolta néven elhíresült támadás 1.2 billió dolláros károkat okozott a vállalatoknak.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo