Itt van 7 indok, amiért a beosztottak utálhatják a főnöküket

Ha menedzserek, cégvezetők vagyunk, ezeket a rossz szokásokat kell kerülnünk, hogy ne váljunk közellenséggé az irodában. Ha pedig alkalmazottként a főnökünk túl sok tulajdonságára ismerünk rá az alábbi listában, akkor érdemes elgondolkodni, hogy hosszú távon is el tudjuk-e képzelni az életünket a cégnél.

Sosem dicsér

A KFC-t és a Pizza Hutot is birtokló Yum! Brands amerikai vezérigazgatója, David Novak köztudottan nagy híve és hirdetője annak, hogy a beosztottak felé ki kell mutatni: megbecsülésnek örvend a jól végzett munkájuk. Novak végeztetett egy felmérést, melyből az tűnt ki, hogy az amerikai munkavállalók 82 százaléka nem érzi, hogy a közvetlen felettese igazán megbecsülné és elismerné a munkáját.

A CareerBuilder vizsgálatából az derült ki, hogy az alkalmazottak 50 százaléka hajlandó lenne az állásában maradni, ahonnan egyébként elkívánkozik, ha a főnök gyakrabban ismerné el a jól végzett munkát.

Csak a hibákra fókuszál

Amikor bejött egy nagy megrendelés, még akkor is azon károg, hogy az előirányzott éves számhoz képest mennyire le vagyunk maradva.

Alapvető jómodor

A mindenkitől elvárható jó modor megnyilvánulásait szépen elfelejtette. Nem mondja azt, hogy „Jó reggelt”, „Mi újság? Hogy mennek a dolgok?”, vagy „Köszönöm szépen”.

Pedig ehhez nem kellene nagyon megfeszülni. Ezekkel a fordulatokkal sokkal emberibbnek és közvetlenebbnek tűnne a főnök. De szegény nem jött rá, hogy csak a saját népszerűtlenségét építi a modortalanságával.

Titkolózik

Ha nem kezeli úgy az alkalmazottait, hogy azok úgy érzik, a szövetségesei, a bizalmasai, a bennfentesei, akkor idővel erodálódni fog a bizalom, és ez kikezdi a munkaviszonyt.

Ha nem közli azt sem rendesen, hogy milyen határidőket és paramétereket vár el egy-egy projektben, de morogni kezd, ha már nincsenek kész a dolgok, azzal is megutáltathatja magát a beosztottaival.

Kép: Freestock

Kivételez

Okés, nem mindenkit lehet egyenlőképpen kedvelni. De azért megvan a módja, hogy ezt ne érzékeltessük azokkal, akik kevésbé állnak közel a szívünkhöz. Nem kell zordan, hidegen vagy lepöckölősen viselkedni velük.

Ha egy főnök túl látványosan kivételez egyes kollégáival, és túl kemény másokkal, nagy hibát követ el.

Egy jó főnök azt sem teheti meg, hogy pletykákat terjeszt valamelyik alkalamzottjáról. Ez azt a gondolatot ébreszti a többiekben, hogy egy nap róluk is pletykálkodni fog a hátuk mögött.

Fura e-mailek

Ha nem szólítja meg a kollégáit benne, ha hajnali háromkor bombáz minket mindenféle kérésekkel, és reggel már elvárja, hogy az irodában kész válaszokkal és megoldásokkal rendelkezzünk rájuk, akkor ebből egyre több gondterhelt sóhajtás lesz. Ami felgyülemlik. És felmondásokhoz vezethet.

Ellopja mások ötletét

Pontosabban úgy tesz, mintha ő találta volna ki, nem ismeri el mások előtt, hogy X vagy Y fejéből pattant ki a remek idea. Egy jó menedzser sosem csinál ilyet.

 

Forrás: Business Insider

Véleményvezér

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo