Így lehet pénzt csinálni a virtuális valóságból

Lehet-e Magyarországról VR startupot építeni? És miért jó, ha többen vannak egy „alomban”? Egyáltalán, mi lesz eladható a virtuális valóságból?

A Drukka Startup Studio – amely fejlesztői csapatát folyamatosan bővíti fiatal tehetségekkel – 2015-ben csaknem 10 cég indulását támogatta, amelyek közül már 5 kapott ún. seed-befektetést (kb. 50-130 millió forint értékben). Jelenleg 8-10 kezdeti fázisban lévő startupot segítenek, és még az idén tervezik további 5-6 elindítását.

Dr. Takács Barnabás a Drukka CTO-ja 15 évet töltött az Egyesült Államokban, kutató-fejlesztőként, többek között virtuális valósággal, embermodellezéssel, orvosi alkalmazások fejlesztésével, hogy most magyar startupokat segítsen az áttörésben.

Kép:Flickr

Miért így?

A Drukka által használt un. startup factory modell lényege, hogy egy profi stúdió párhuzamosan több ötletet, induló vállalkozást alapít és próbál meg piaci sikerre vinni. A portfolióba bekerülő innovátortól a startup stúdió átveszi az üzlet működtetését, így ő valóban csak a tényleges fejlesztésre koncentrálhat. A modell jelentősen költséghatékonyabbá teszi a folyamatokat, vagyis több lehetőség van ötletek tesztelésére – és ha nem működnek, szükség esetén kidobására – amivel a befektető kockázata jelentősen csökkenthető.

Virtuális realitás: hamarosan tömegcikk
A videojátékok és a sokszereplős online szerepjátékok csak a kezdet volt. Az Oculus Rift VR (virtuális realitás)-szemüvegén túl számos új kütyün dolgoznak a tech-iparág innovátorai, amelyek kiterjesztenék a képbefogadás, a szórakozás, sőt az informálódás és a vásárlás ma elterjedt módjait.
„Adunk egy CEO-t, aki semmi mással nem foglalkozik, mint az adott projekt piacképessé tételével. Adunk fejlesztőt és a marketinget, és egyéb járulékos üzleti résztevékenységeket is átveszi a Drukka infrastruktúrája. Ilyen körülmények között az ötletnek 3-6 vagy kilenc hónap alatt kell bizonyítania, hogy működőképes. Ez a „pre-seed”, fázis a legelső lépés, ahol kevés emberrel egy év alatt akár tízszeres értéknövekedést is el lehet érni egy cégben, vagyis egy kis csapat munkája hatalmas hatást hozhat. A magvető tőke bevonásához működőképes prototípusra és üzleti modellre van szükség. A jó csapat nagyon fontos, a Szilikon völgy befektetői is sok esetben inkább csapatot vásárolnak az ötletek helyett” – mondja Takács Barnabás.

A CEO sok esetben nem az ötletgazda. Bár ezt sokan nehezen élik meg, ahhoz, hogy egy ötlet valóban fejlődni tudjon, muszáj elengedni – hangsúlyozza a szakértő. Sokszor végül egészen más kerül piacra, mint amit az alapító elképzel. A startupok nagy része nem az ötlet minőségén, hanem például a marketingen bukik el. Sok innovátor túlságosan nagy jelentőséget tulajdonít az ötletének, pedig az eladható termékhez a csapat valamennyi tagjának munkájára szükség van.

Miért itt?

A startup stúdió célja többek között, hogy megmutassa, úgy is fel lehet építeni a nemzetközi piacon sikeres vállalkozásokat, hogy azok közben Magyarországon maradnak. Erre kiváló terepet kínál a VR, amelynek esetében az innovációnak nincsenek olyan külső feltételei, mint sok más esetben. Mivel például a helyszín mindegy, a cégek központja akár Magyarország is lehet, a piaci réseket pedig innen is remekül ki lehet szúrni Takács szerint. Hogy a dolog működik, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Takács cége dolgozott az Éhezők viadala című hollywoodi kasszasiker moziban – itthonról. Másik stúdióhoz kötődő kiváló sikerpélda a Magyarországon készült, pilótáknak szánt Aero Glass okosszemüveg, amely nagy távolságra eső objektumokat, információkat terjeszt ki valósághűen, 3D mélységben a még belátható térre vetítve.

Kell a fiataloknak a virtuális valóság
A Deloitte előrejelzése szerint a VR-technológia 2016-ban először éri el az évi 1 milliárd dolláros forgalmat, amiből 700 millió dollár a hardverértékesítésnek, a többi pedig a tartalomszolgáltatásnak tudható majd be. A KutatóCentrum hazai felmérése szerint a Z generáció (16– 25 évesek) azon tagjainak döntő többsége, akik már kipróbálták a virtuális valóságot, szívesen élnék át újra az élményt. Itt találja a részleteket.
„A magyar mentalitásnak kétségtelenül megvannak a maga előnyei. Máshogy gondolkodunk, máshogy oldunk meg problémákat, hozzászoktunk, hogy szinte semmiből kell valamit létrehozni. A magyarokra általában jellemző az is, hogy kapásból több megoldást keresnek, ami ez esetben nagyon hasznos tulajdonság. A tengeren túli egyetemeken a gépezetbe tökéletesen illeszkedő „csavarokat” képeznek, legfeljebb a PhD-től elvárt a kreatív gondolkodás. Európa előnye, hogy ez itt másképp van. Plusz van egy fiatal, nem multicég-konform kör, akik akár kényszerből is innoválnak. Ugyanakkor hiányzik a kudarctűrés, ezen lenne mit fejleszteni – de a startup stúdió jelentette biztonságosabb környezet ebben is számít.”

Miért ezt?

A stúdió egyik kiemelt területe a virtuális valósághoz kapcsolódó innováció. „Pengeéles fókusszal” keresik azokat a területeket, ahol ezek a most nagyon népszerű technológiák valóban használható eszközzé válhatnak. Az AR és VR fejlesztések motorja jelenleg a játékipar, de épp ilyen fontos áttöréseket hozhatna a marketing, vagy éppen a HR területén – mondja Dr. Takács Barnabás.

Szómagyarázat

Virtuális valóság (virtual reality – VR): számítógép által generált környezet, amelybe embert helyezünk

Kiterjesztett valóság (augmented reality – AR): a felhasználó szeme elé vetített virtuális környezet, amely mellett azonban a valóság is látható marad

„A marketingben a 360 fokos videók a már most is elérhető, nagyon hatékony technológiák közé tartoznak. Segítségükkel a vendégek, ügyfelek végigsétálhatnak például egy szálloda folyosóján, körülnézhetnek a szobában mielőtt foglalnának, vagy mondjuk a potenciális befektetőnek mutathatjuk meg az üzem gyártósorát – akkor is, ha ő egy másik földrészen tartózkodik. Ez hatalmas segítséget jelenthet a bizalom növelésében. A HR területén pedig például a prezentációs technikák gyakorlásában nyújthat hatalmas segítséget a VR” – magyarázza Dr. Takács Barnabás. Egy ilyen eszköz segítségével úgy próbálkozhat az előadó leküzdeni a lámpalázat, hogy egy teljesen valóságosnak tűnő, a mondandójára reagáló közönség előtt beszél – virtuálisan.

Ezek a technológiák léteznek, de általában meglehetősen drágák, így csak a nagyvállalatok számára elérhetők. Egyelőre. „A prezentáció forradalmasítása ígéretes terület, pillanatokra vagyunk attól, hogy pusztán a kezünkkel irányíthassuk az előadásaikat úgy, hogy ehhez ne kelljenek speciális eszközök, vagyis akár otthon is készíthessen ilyet bárki. A 360 fokos videók elkészítéséhez korábban nagyon bonyolult és drága szerkezetekre volt szükség, most viszont az általunk mentorált easy360 segítségével egyszerű technológiával lehet körpanorámás élő adást küldeni a YouTube-ra. Az AR és VR területen működő startupok célja, hogy olyasmit hozzanak létre, aminek köszönhetően a technológia helyett tényleg a kreativitás lehet a meghatározó” – mondja a szakember.

A VR ráadásul most igen népszerű, jól pozícionálható a felvásárlóknak, így nemcsak technológiai szempontból, hanem üzletileg is ígéretes terület.

Dr. Takács Barnabás
Dr. Takács Barnabás a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnök szakán végzett, később a University of Houston-on szerezte master diplomáját, majd a George Mason Egyetemen doktorált. Számos technológiai- és a szórakoztatóipari startup igazgatói és CTO pozícióját töltötte be. Alapítója a virtuálisvalóság-terápiával foglalkozó VirMED Kft-nek, a Los Angeles-i székhelyű Digital Elite tanácsadó- és szoftvercégnek, amely dolgozott többek között az amerikai hadseregnek, a NASA-nak, a Boeing-nek, valamint kutatási projekteken a Harvard Egyetemmel, és együttműködött a Sony Pictures-szel is. 1998 és 2000 között a Virtual Celebrity Productions filmtechnológiai vállalat igazgatója volt. 1999-ben társalapítója a San Francisco-i székhelyű, digitális fotózással foglalkozó Digital Custom Group-nak. Korábban a WaveBand Corporation-nel számos új technológia fejlesztését segítette az amerikai légierő- és haditengerészet számára. Nemzetközi szinten is elismert iparági szakember, aki több mint 15 éve kutatja és ismeri többek között a virtuális valóságot, a számítógépes modellezést, az arcfelismerést és a különböző biztonsági rendszereket. Kutatóként közel 80 publikáció köthető a nevéhez, és szakmai konferenciák gyakori vendége előadóként. Kutatócsoportot vezet a SOTE-n. 2004-től az Európai Unió tanácsadójaként is dolgozik.

Véleményvezér

Ezért irtó drága a zöldség és a gyümölcs Magyarországon

Ezért irtó drága a zöldség és a gyümölcs Magyarországon  

Két ábra mutatja, hogy az európai országokban hogyan változott a zöldségek és gyümölcsök ára 2014 és 2023 között.
Szenzáció a magyar költségvetésben

Szenzáció a magyar költségvetésben 

Meglepő számok a nyugdíj költségvetési sorain.
Hadházy Ákos szerint állami luxusrepülővel mentek kormánytagok szotyizni Németországba

Hadházy Ákos szerint állami luxusrepülővel mentek kormánytagok szotyizni Németországba 

A kormánytagok luxusutazásai lassan mindennaposak.
Immár Bulgária is lehagyott minket az egy főre jutó fogyasztásban

Immár Bulgária is lehagyott minket az egy főre jutó fogyasztásban 

Az életszínvonal egyik legfontosabb mutatójában mindenki alá értünk Európában.
Hadházy Ákos kiderítette az óbudai alpolgármester letartóztatásának hátterét

Hadházy Ákos kiderítette az óbudai alpolgármester letartóztatásának hátterét 

A magyar nyomozó hatóságokról nem fognak expresszt elnevezni.
Sokba kerül az Orbán-kormány eladósodása

Sokba kerül az Orbán-kormány eladósodása 

Ismét kifogtunk egy utolsó helyet az Európai Unióban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo