Piac&Profit: A GDP arányos K+F-költések uniós átlaga 2020-ra három százalék körül lesz, Magyarország 1,8 százalékot vállalt. Az elmúlt két-három évben azonban 1,4 százalék körül stagnált a fejlesztési kiadások szintje, míg az azt megelőző tíz évben nagyjából egy százalék körül állt. 2013 körül volt tehát egy megugrás, majd ismét megállt a növekedés.
Márkus Csaba: A tapasztalatok alapján – az ösztönzőrendszeren belül – három intézkedéscsoport tudja serkenteni a kutatás-fejlesztési kiadások bővülését. A támogatások, az adókedvezmények és a projektek K+F-minősítésének elősegítése. Ezek közül két területen várható előrelépés 2017-ben, de persze az ördög a részletekben rejlik. A 2007–2013 között K+F-re fordítható uniós forrásoknak a duplája áll rendelkezésre a 2014 és 2020 közötti időszakban. A körülbelül 750 milliárd forintból viszont 250 milliárd a pénzügyi eszköz, tehát visszatérítendő támogatás: hitel, garancia, kockázati tőke. Félő, hogy ha ezeket az eszközöket késve veszik igénybe, a pénzeket nem fogják tudni többször kihelyezni a ciklusban. A kockázati tőkebefektetés vagy hitel kifutási ideje ugyanis több év. Az is kétséges, hogy 250 milliárd forint pénzügyi eszközt fel tud-e szívni a piac. Ráadásul a kis- és középvállalatoknak – a méretük miatt – beruházási és – a tevékenységük miatt – K+F-fejlesztésekre is adható pénzügyi eszköz. Végül fontos szem előtt tartani, hogy egy valódi K+F-projekt kimenete nagyon bizonytalan. Ilyen típusú tevékenységre nagyon megfontoltan veszünk fel tehát hitelt, még akkor is, ha a kamat nulla százalék. A kockázati tőkebefektetés relevánsabb lehet, ám annak még hosszabb az átfutási ideje, mint a hitelé. Ráadásul 2016 végén járunk. Az időzítés és a forrás összetétele nem teszi egyértelművé, hogy az uniós pénzek érdemben növelni tudják-e különösen a vállalati K+F-ráfordításokat.
Három eszközt említett. Jövőre kibővített K+F-minősítést is ígér a kormány.
Igen. Régóta fennálló probléma, hogy a cégek kellő számban vagy nem tudják, vagy nem akarják megítéltetni, hogy a tevékenységükből mi számít K+F-nek. Több vállalkozásnak nagyszámú, de kisebb K+F-projektje van, amelyek egyedi minősítése nehézkes, vagy szinte lehetetlen. Ha viszont a cég nem tekinti K+F-nek adott tevékenységét, a kapcsolódó ráfordítás általában nem fog megjelenni a K+F-statisztikákban. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala eddig csak egyedi projekteket minősített, a jövőben viszont várhatóan projektcsoportok elbírálására is lehetőség lesz. Ez jelentős könnyebbség lehet a sok kis projekttel rendelkező cégeknek. A másik nagyon fontos motiváció az adókedvezmény. Eddig a vállalatok főképp adóalap-kedvezményeket érvényesíthettek a K+F-költéseik után, és évek óta megfogalmazódnak tervek arra vonatkozóan, hogy bővüljön a K+F-adókedvezmények rendszere, de erre egyelőre valószínűleg továbbra is várni kell. Mindezek mellett az állam szeretné ösztönözni a nagy K+F-központok Magyarországra telepedését és a meglévők bővítését is, várhatóan újabb K+F-támogatásokkal.
Az adózási környezet, a minősítési rendszer átalakítása és a bővülő támogatási forrás reménykeltő, de nem elegendő. Mindenképp szükség lenne arra is, hogy az állam segítséget adjon a szakemberek átképzéséhez. A hiányzó munkaerő ugyanis a kutatás-fejlesztést is jelentősen hátráltatja. 2010-ben a KSH-val, az NGM-mel és az akkori Nemzeti Innovációs Hivatallal készítettünk egy felmérést. Kiderült, hogy a legtöbb K+F-munkavállalót az információtechnológiai szektor foglalkoztatja. Ma viszont ebből a szektorból minimálisan 22 ezer szakember hiányzik. Ez akkor is akadályozza a K+F-tevékenység bővülését, ha a másik oldalon az ösztönzők hibátlanok. A cégek igyekeznek pótolni a munkaerőt. Egyre több vállalatnál tapasztaljuk, hogy ha egy fejlesztési projekthez kétszáz fejlesztőre van szükségük, felvesznek 150 olyan munkatársat, akit hat hónap alatt betanítanak, és 50 nagyon magasan képzett fejlesztőmérnököt. Ötvenet könnyebb találni, mint kétszázat. És van még egy aggályom. Ha többféle támogatást egyszerre vezetnek be, és nincsenek vagy nem lehetséges a célcsoportok megfelelő specifikálása, elszívó hatás jelentkezhet: ugyanaz a cég ugyanazzal a projekttel nem fog tudni igénybe venni minden kedvezményt. Érdemes lett volna a változásokat évekre előre tervezve, folyamatosan javítani a K+F-környezetet.
Az elmúlt években az egyetemi és kutatóintézeti szektorban a ráfordítás nagyjából stagnált, kizárólag a vállalati – főképp a nagyvállalati – K+F-ráfordítás hajtotta a piacot. De ha ebben a körben bővül a kutatási projektek száma, annak erős húzóhatása van a kkv-szektorra. A kis- és középvállalatok elsősorban arra fókuszálnak, hogy mielőbb bevételt érjenek el. Nem elég tőkeerősek ahhoz, hogy évekig csak kutassanak. A nagyvállalat – a globális hálózatának köszönhetően – a piacot is jobban fel tudja mérni, hogy vajon folyik-e már hasonló kutatás a világ bármely pontján. Így kisebb az esélye, hogy esetleg olyat fejleszt, ami már létezik máshol. Arra is láttunk példát, hogy egy cég abbahagyta a fejlesztést, mert azt látta, a versenytársa előbb tart, a piac pedig kicsi kettejüknek. Erre egy kkv-nak nincs tőkeereje. A nagyvállalat beszállítójaként viszont mindehhez az információhoz hozzájuthat, ráadásul a partner orientálni is tudja a kutatás irányát. A közös K+F-projekteknek is van terük, és szerencsére bővül a kapcsolódó támogatási lehetőségek köre is, bár a feltételrendszer sajnos gyakran nem életszerű.
Mi lenne az ideális GDP-arányos ráfordítás egy ilyen kis ország, mint Magyarország számára?
Jó lenne, ha az ország GDP-jének 3 százalékát elérné a kutatás-fejlesztésre költött összeg. Az ideális mérték nem függ az ország méretétől, lásd Finnország, Dánia, Norvégia, Svédország példáját. Mi még akkor is messze vagyunk az áhított szinttől, ha a mostani vállalásunkat teljesítjük. Az unió 2020-as átlagát talán 2030-ban érjük el, ám addigra valószínűleg a 28-ak már továbblépnek ezen a szinten. Azt kell látni, hogy az olcsó munkaerő már nem fogja a működő-tőkeberuházásokat idevonzani, a fejlesztési lehetőségek számára vonzó, magas hozzáadott értékű munkaerő viszont igen. Egyetértek azzal a kormányzati elképzeléssel, hogy a Made in Hungary helyett az Invent in Hungary kell, hogy a célunk legyen. Ehhez viszont azonnal hozzá kellene nyúlni az oktatási rendszerhez, mert a jelenlegi lépések szükségesek, de nem elégségesek a célok eléréséhez. És az is kétes siker, ha 2020-ra elérjük a célt, elfogynak az uniós források, és ismét megtorpan a szektor. Folyamatosan kell tartani a szintet, és bővíteni, illetve egyszerűsíteni az eszköztárat.
