Hogyan foglalkoztassunk diákokat?

Módosult a munka törvénykönyve, ami többek között a diákmunkát is érinti. Anyagmozgatást például nem lehet sem fiatalokra, sem a nyugdíjkorhatárt elérőkre bízni.

Sok cég szeret diákokat alkalmazni, ám ilyenkor érdemes odafigyelni arra, hogy a fiatalok foglalkoztatására számos speciális előírás vonatkozik. Ilyen például az, hogy a diákok pihenőidejének el kell érnie a 12 órát (felnőtteknél ez csak 11 óra), és a fiataloknak hetente két pihenőnap jár, amiből az egyiknek mindenképpen vasárnapra kell esnie. Külön jogszabály határozza meg azt is, melyek azok a munkakörök, amelyekben nem lehet alkalmazni a sérülékeny csoportba tartozókat (a diákok mellett például az öregségi nyugdíjkort elérőket). Ennek megfelelően szabályellenes, ha egy vállalat például anyagmozgatást bíz a diákmunkásokra.

Változások álltak be a megbízási szerződéseknél is: idén már külön nyilatkozatban kell kérni, hogy a költségeket a munkáltató bizonylat nélkül, 10 százalékos hányaddal számolhassa el, és a költségelszámolásról a diáknak is nyilatkozatot kell tennie. „Amennyiben viszont a tételes elszámolást választja a megbízott, a költségeket a teljes megbízási díj erejéig elszámolhatja" - magyarázta Dihen Lajosné adó- és munkaügyi szakértő a NEXON által szervezett szakmai konferencián. (A munkáltatók számára egy ingyenesen letölthető tanulmányban foglalta össze a legfontosabb változásokat a NEXON. Hogy ehhez hozzáférhessünk regisztrálni kell a hírlevelükre.)

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo