Három nap maradt, hogy kérjük az adó-visszatérítést

Érdemes körültekintően kitölteni a személyi-jövedelemadó bevallásokat, és igényelni a nyugdíjpénztári befizetések után járó évi 20 százalékos, legfeljebb 150 000 forint értékű adó-visszatérítést.

Kép: Pixabay

Már csak egy hét van hátra a személyi-jövedelemadó igazolások május 20-i leadási határidejéig. Ugyanakkor a nagy sietségben sem szabad megfeledkezni a pénztári befizetések után igényelhető adó-visszatérítésről. Arról, hogy a pénztártag mekkora összegre jogosult, a pénztár idén év elején küldött igazolást az érintett tagok részére.

„Ehhez nem kell mást tennie, mint jelölni az adóbevallásán, hogy szeretné, ha visszautalnák nyugdíjpénztári számlájára az év elején, pénztárunktól kapott igazolásban található összeget. Érdemes erre odafigyelni, mert a nem nyilatkozók számára ez az összeg elveszik. Ha azonban kérik a visszatérítést, akkor ennyivel is növelhetik a boldog nyugdíjas évekre szánt megtakarításaikat.” – Figyelmeztet Nagy Csaba az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója.

Több tízezer forintos tételről van szó. Tavaly a nyugdíj-előtakarékossági számlával rendelkezők például fejenként átlagosan 88 ezer forintot kaptak adójóváírás formájában. A 2006 óta létező nyugdíj-előtakarékossági számla a mostani alacsony kamatkörnyezetben attraktív befektetési célpont, a múltban akár 9,3 százalékos éves hozamot is biztosíthatott az adókedvezménnyel együtt. Az adókedvezményt növelni lehet azzal, ha egy-egy ügyfél nyugdíjbiztosítást és nyugdíj-előtakarékossági számlát is köt.

Jobban megéri az önkéntes pénztár
Egyetlen önkéntes pénztáron belül elérhetővé válhatnak ez évtől az – eddig külön-külön nyújtott – egészség- és önsegélyező pénztári szolgáltatások. Az önkéntes nyugdíjpénztáraknak minimum öt éven át saját járadékot kell nyújtaniuk, a tagok pedig akár egy pénztáron belül két portfólióban is fialtathatják nyugdíjcélú megtakarításaikat.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo