Kasszacsere: a forgalmazók orrára koppintanak

Fel kell gyorsítani a hagyományos pénztárgépek lecserélését, ezért az NGM még a héten a forgalmazók orrára koppint. A kasszacserére ugyanakkor nem lesz újabb határidő, így még mindig kétséges, hogy sikerül-e időben lecserélni több százezer pénztárgépet az országban.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Demján Sándor és Varga Mihály: szigorodnak a határidők a forgalmazóknak - Kép: MTI, Fotó: Koszticsák Szilárd

Nem lesz több határidő módosítás, a (nagy) kasszákat az év végéig le kell cserélni” – szögezte le Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Európai Kereskedelem Napjának alkalmából a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett konferencián. A politikus szerint a jövő év elejétől a PC-s alapú nagykasszák esetében a Nemzeti Adó- és Vámügyi Hivatal (NAV) szigorú ellenőrzéssorozatot fog indítani. (A kiskasszák esetén már október elsején lejárt a határidő, így a kereskedőknek vagy új kasszával, vagy pedig érvényes, visszaigazolt igényléssel ÉS a NAV-tól kért regisztrációs kóddal kell rendelkezniük, ellenkező esetben a NAV ellenőrei akár milliós bírságot is kiszabhatnak.)

8 napos határidők jönnek

A tárcavezető elmondása szerint ugyanakkor még ezen a héten új rendeletben szigorú határidőket szab a forgalmazók és a szervizek számára. „A kereskedők időben leadták rendeléseiket, azonban a forgalmazóknál és a szervizeknél elakad a folyamat” – hangsúlyozta Varga Mihály.

A kiskasszák esetében szigorú határidőket fognak bevezetni, mivel a kiskereskedők leadták az igényeiket, és a forgalmazók, illetve a szervizeknél akadt el a folyamat. Éppen ezért mindkét esetben 8 napos határidőt fognak megszabni a pénztárgépek továbbítására. Ezentúl a kaszacserében érintett kereskedők által benyújtott igényeket a szerviznek 8 napon belül továbbítania kell a forgalmazónak, amelynek szintén 8 napon belül továbbítania kell azt a gyártó felé.

A szándék megvan, a megvalósítás kérdéses

Csakhogy a kormányzati szándék nem lesz egyszerűen kivitelezhető: “A kiskasszák esetében a határidők mind a regisztrációs kód, mind készülékrendelés területén lejártak, a kereskedők folyamatosan vezetik be a gépeket, ahogy azok megérkeznek – erre további határidő nincs. A PC alapú nagykasszák határideig, tehát december 31-ig történő lecserélése ellenben biztosan nem valósul meg” – mondta korábban Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára a Piac&Profitnak. Az adóhatóság ugyan megteheti, hogy január másodikán szankcionál mindenkit, akinél nincsenek bevezetve a PC alapú nagykasszák (ki sem kell szállnia helyszínre, hiszen elég ellenőrizni, van-e online kapcsolat a kasszák felé), ám a kereskedőknek is joga van fellebbezni. (Az első PC-s pénztárgép csak október végén kapott engedélyt.)

Hasonló véleményt fogalmazott meg az Országos Kereskedelmi Szövetség is: "Az év végi határidő nem tartható, mivel a szükséges fejlesztések, átalakítások ugyan megkezdődtek, de még messze nem zárultak le" - olvasható a szakmai szervezet közleményében. A karácsonyi bevásárlási forgatagban lehetetlen pénztárgépeket cserélni, átalakítani, így vagy az ajándékvásárlás, vagy a kasszacsere marad el december végén. Az NGM üzletbezárási fenyegetése pedig azt jelenti majd az OKSZ szerint, hogy sok kis üzletben és nagyáruházban megáll az élet jövő év elejétől, vagy a bírság, vagy a bírság elöli menekülés miatt.

Demján Sándor, a VOSZ elnöke éppen ezért azt kérte az eseményen Varga Mihálytól, hogy azok a kereskedők, amelyek hibájukon kívül csak 2014-ben tudják felszerelni az új gépet (vagyis igazoltan regisztráltak, ám nem szállították le a számukra a kasszát), ne essenek el a gépenkénti 50 ezer forintos támogatástól. "Aki vétlen kereskedő, és átcsúszik 2014-re az új pénztárgép beszerzésével, ne kerüljön előnytelen helyzetbe. Főleg akkor, ha igazolni tudja, ő időben megrendelte a készüléket" - hangsúlyozta Demján,

Jogi segítséget nyújt az onlinekassza.hu

Jogi segítséget nyújt az onlinekassza.hu szakmai portál azoknak a dohányboltot üzemeltető vállalkozásoknak, akik a pénztárgépszállító hibás teljesítése miatt nem tudnak eleget tenni online adatszolgáltatási kötelezettségüknek a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. felé.

Sok trafiktulajdonos jelezte, hogy a szerződött kasszaforgalmazók nem teljesítik a vállalásaikat, így a kialakult helyzetben a trafikosok több százezer forintot is veszíthetnek a beszállító hibájából. A trafikosok szinte kilátástalan helyzetbe kerültek, mert a rendelet előírja az online adattovábbítást az NDN felé, ha pedig ezt nem teljesítik, megbüntetik őket. Online felületen várják a károsultak jelentkezését, akik jogi és műszaki segítséget kapnak a hibásan teljesítő onlinekassza forgalmazókkal szemben.

A szakmai portál mindazoknak a bejelentkezését várja, akiknek a beszállítója nem teljesít megfelelően, vagy úgy érzik, kihasználták, átverték őket. A bejelentéseket elemzik, majd jogi és műszaki tanácsot nyújtanak, illetve ügyvédi támogatást adnak a kasszaforgalmazó elleni jogszerű fellépésre. A portálon egy online bejelentőlap kitöltésével jelezhetők a problémák.

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo