Képzelt tudósítás egy magyar vállalkozói kerekasztalról (második rész, harmadik fejezet)
Tudósításunk első részében megismert szereplőink a vállalkozások generációs problémáival foglalkoztak, két, uniós pályázat(ok)ért (is) küzdő cég vezetőinek példáján keresztül mutatva be a problémakört. A harmadik részben kiderült, hogyan szállít nekünk sztorit a méfia a kisvárosi macsók hadakozásáról, marakodásáról. Sorozatunk negyedik részében pedig megkezdődnek a kivitelezési munkálatok....Barista(38) miután egy kör kisfröccsöt szolgál fel barátai számára, így fordul a történet előadójához: - Nyilvánvalóan értjük a story lényegét, értjük, hogy a különleges helyzetekben összefognak a család tagjai és a barátok is, de itt élünk és tartjuk fenn vállalkozásainkat, tudjuk előre a mese végét. Az erősebb, a rámenősebb és a gerinctelenebb nyeri el méltó jutalmát. Mégis azt gondolom erkölcs nélkül nincs tartós siker, nincs jó erkölcs nélkül semmi.
Pesszimista(51): - Ezt most komolyan gondolod? Hiszen, mint mondtad itt élünk, dolgozunk, tartjuk fenn magunkat. Avagy, nem veszed észre, mi történik azokkal, akik az írott és íratlan szabályokat egyaránt megpróbálják tartani? Saját naivitásuk áldozataivá válnak.
Sanyi bácsi(69): - Nem akarok nosztalgiázni, de tény volt néhány év, a rendszerváltozást követően, amikor elég volt, ha egymás tenyerébe csaptunk, s mindenki tudta a dolgát. Manapság már a szerződés is csak egy firkálmány, amit ott kerülnek meg, ahol éppen érdekük követeli, sőt gyakran csak azért, hogy a másiknak valami kellemetlenséget, hátrányt okozzanak. A jogszolgáltatás pedig sok-sok év, ha egyáltalán sikerül valami érdemlegest elérni…
Kölyök(23): - Talán majd a következő generáció, akik ma még gyerekek megértik, hogy az üzlet csak akkor működik funkciójának megfelelően, ha egy win-win akció és az együttműködésen alapul. Engedjetek meg nekem ennyi derűlátást a jövőre nézvést.
Realista(43): - Barátaim, folytatnám a történetemet, s remélem, kaptok válaszokat is. Igaz mást nem adhatok, mi lényegem, azaz továbbra is realista elbeszélést!
Másnap este a megyeszékhely egy eldugott éttermében:
- Uraim önök megőrültek, ez a főnök véleménye magukról - kezdi a kabinetfőnök mondandóját a vele egy asztalnál ülő Andrásnak és Miklósnak - de most már nincs, visszakozz! A megoldás a következő: egyrészt a meccset itt fogják lejátszani a megyeszékhelyen, mint kiemelt megyei rangadót. A legszélesebb publicitás mellett. A stadiont mi felkészítjük, az elnök úr lesz a meccs fővédnöke. Maguk mostantól kezdve befogják a szájukat. Még csak egymás közelébe, de még inkább a megyei vezetés közelébe és leges-leginkább az elnök úr közelébe sem mennek. Egymással sem találkoznak, hacsak én nem hívom magukat. Készülnek a meccsre, mindent bedobnak a győzelem érdekében, természetesen a sportszerűség keretein belül. A mérkőzés ennek ellenére döntetlenre végződik, aminek következtében senkinek sem kell visszalépni a tendertől. Ezután létrehoznak egy konzorciumot, mert természetesen együtt pályáznak. Persze nyilván lesz teendőjük a következő öt hónapban, de az én engedélyem, vagy jóváhagyásom nélkül még sóhajtaniuk sem szabad. Én közlöm magukkal a forgatókönyvet az eljövő öt hónapra. Ellenkező esetben pályázatukat olyan szigorúan fogjuk elbírálni, hogy találunk lehetőséget bármelyikük, vagy mindkettejük kizárására. Ez, mint tudják nem olyan nehéz. Csak akkor lesz ebből valami, ha végre együttműködnek. Vége a magánakcióknak! Elnök úr különösen nem szereti, ha valaki túlontúl önjáró! Most csak ennyit. Majd én jelentkezem.
- Remélem, megmondtad neki a véleményedet, hogy mi bundameccshez nem asszisztálunk!
- Igen, megmondtam és mégis elfogadtam a lehetőséget! Legalább két okom van rá, az egyik, mi azt a meccset sohasem nyerhetjük meg, a másik pedig, hogy ebben az üzletben annyi ember munkája, reménye van benn, hogy ezt egy focimeccsen, pusztán hiúságból és revansvágyból, nem kockáztathatom. Mit mondok az embereimnek, amikor nem tudok nekik majd munkát adni? Mindez azért van, mert focizgatni volt kedvem? Vagy, mert a fiam részegen virtuskodott és nem gondolta meg mit beszélt? Nem, ezt én nem vállalhatom fel. A foci csak egy játék. A mi szintünkön ilyen tétet nem bír el és láthatjátok értelmetlen is. Akár vesztünk, akár nyerünk, akkor is rosszul járunk. Csak egy marad, részt kell vennünk a színjátékban!
- Apa - szól közbe Kisbálint - miattam van ez az egész. Én egyetértek veled és melletted vagyok. Mondd, meg mit kell tennünk! A csapat úgy tesz, ezt garantálom.
- Sokan fogják látni azt a meccset, sőt sokan fogják figyelni a következő időszakot. Ahhoz is rengeteget kell tennünk, hogy ne bohózat legyen egy bravúros iksz kiharcolása. Erős csapatot kell kiállítanunk hónapok alatt! Ebben lesz dolgunk elég.
- Megértelek benneteket, de ebben ne számítsatok rám. Ez már a ti dolgotok lesz!
- Abban nem vehetek részt, hogy csak azért felépítünk ismét egy csapatot, csak azért hívok vissza igazi sportembereket, lelkesítek ártatlan kamaszokat, hogy szépen hihetőn játszanak le egy bundameccset. Inkább, mint az egyesület elnöke, visszaléptetem a csapatot a bajnokságtól. Akkor nem lesz meccs, akkor titeket is megkímélek egy szemétségtől. A többit meg intézd el a politikus haverjaiddal, meg azzal a nagyképű árulóval! Nádastó utolsó meccse vasárnap lesz! - hangos ajtócsapódás.
- Talán, mint mindig, most is Jenőnek van igaza! - szólal meg először András a hosszú hallgatás után - Játsszunk le vasárnap egy szép, csendes utolsó meccset és utána vége ennek az egész cirkusznak. Persze nem kell nagydobra verni. Addig van még négy napunk. Edzés pontosan ötkor minden nap. Ma kezdjük! Beszélj Jenővel! Egyelőre csak mi hárman tudjuk ezt és maradjon is így a meccs végéig. Ellenkező esetben olyasmik történhetnek, amelyek már nem rólunk szólnak. Legyen ez a mi meccsünk, ahogy nagyapád szeretné. Hívd a srácokat és az ifistákat, én hozom az öregeket. Jó lesz még egyszer veled játszani. Egy félidőt bevállalok, tudod a napi teniszezés segít valamennyire formában maradni. Valószínűleg Lajos és Misi is játszani fog.
- Rendben apa, ötkor a pályán - sietne ki Kisbálint, de András visszainti.
- Várj még egy percre, ülj le. Már négy éve, hogy csak üzletről beszélünk rólad, az életedről semmit.
- Jól tudod miért, otthagytál minket!
- És ezt persze még ma sem tudod megbocsátani, látom!
- Azt hiszem nem, de számít ez valamit? Mindketten éljük a magunk életét, ha kilépünk ebből a házból. Én ezt már elfogadtam, így rendeztem el magamban. Jogod volt neked is a saját életedet így alakítani, de gondolom nekem is.
- Igazad van nem is kérdés ez. De nagyapád tegnap nálam volt és mondott valamit, ami kettőnkre is tartozik. A maga módján bocsánatot kért a régi dolgokért, azért hogy akkor nem engedett a saját utamra. Tudod ez olyan rég volt, hogy ma már nem is igazán fáj, talán már el is felejtettem, de az elmúlt harminc évben nekem nem volt apám. Most, pedig úgy érzem, lehet, hogy visszakaphatom. Már nem keresem ki volt a bűnös mindazért csak boldog vagyok a lehetőségért. Ezt, pedig neked köszönhetem. Miattad újra összefog a család, a három Ponori. Össze kell fognunk. Nem az üzletért vagy a dicsőségért, hanem mert apám azt kérte legyünk megint együtt a pályán, tanítsam meg neked azt, amit csak én taníthatok meg, az apád. És ne kövessem el ellened azokat a bűnöket, amit ő ellenem. Szeretnék az apád lenni, nem csak az üzlettársad.
- Apa – buggyan ki Kisbálintból - néhány hónapon belül nagyapa is leszel.
Szokolai titkárnője huszonöt perces várakozás után engedi be Koroknait az elnökhöz, aki a bőrgarnitúrán kínál neki helyet.
- Bizonyára tudja miért kértem, hogy fáradjon ide, kezdi. A mi kis helyi szenzációcskánk okán, amiről volt szíves tudósítani a hétfői lapban. Nem mondom igen sajátos kis cikkecskét kerekített a máskor pár soros hírből!
- Elnök úr, ez a kötelességem, az olvasókat minden fontos történés érdekli a szűkebb pátriánkban, és ez még érdekes is. Egyébként ki figyel oda egy negyedosztályú meccsre? Egyáltalán a focira manapság - válaszol az újságíró.
- Nem szükséges előttem a közhelyeket ismételni. Maguknak csak az az érdekes, ami nem természetes. Én, pedig azt szeretem, ami a mindennapokról szól. Főként, ha ezek a mindennapok, az én kezemben vannak. Most is így lesz! Mostantól rendszeresen beszámol nekem a fejleményekről. Ki mit tesz, ki kivel beszél, maga kinek adja el a storyt, sőt arról is, ki mit gondol. Holnap megjelentet egy cikket valamelyik bulvárlapban a hétvégi meccsről és az utána történtekről. Kavarja fel az érdeklődést! Csináljon reklámot a megyének!
- Elnök úr, már ajánlatom van a Medium kereskedelmi tévétől, napi sajtóval egyetemben a teljes öt hónapos felkészülésre, a két csapat, a két város versengésére, na meg persze a meccsre tavasszal. Heti rendszerességgel valóságshow-ként adná a TV az egészet. Mindössze a két fél aláírása kell hozzá. A feltételük az, hogy csak akkor működik a dolog, ha mindketten aláírják. Úgy akarják bemutatni, mint két végvár harcát. Már holnap megjelenne egy írás az egyik piros fejű újságban a hétvégi eseményekről, a fogadásról a story felvezetéseként. Ezt már meg is írtam, holnap mindenképp megjelenik. Minden további az érdeklődéstől függ. Megbíztak, hogy tárgyaljak a felekkel.
- Maga nem is olyan ostoba, épp erre akartam megkérni. Jelenjen meg holnap a cikk, és azután tárgyalhat tovább velük, de minden részletet tudnom kell. Most kérem az írást!
- Ez mehet. Holnap délután várom, amikor megkapja a további utasításokat. Természetesen, mi ma nem találkoztunk. Viszontlátásra.
- Na, öreg - mondja a munkás - holnapra már négycsillagos szállodád lesz. Még ma, lekövezzük az egész teret. Új padot is kapsz, meg fedett buszmegállót.
Míg átballagnak, megérkezik Miklós és terepjárójával, az akkurátus emberek szokása szerint, a megjelölt, túlméretes parkolójába farol, hogy induláskor ne kelljen manővereznie. Nem tudható, mikor kell valami oknál fogva gyorsan távoznia. Útlevelét is állandóan belső zsebében tartja. Egy messzi földre szóló repülőjegyet pedig, hetente átbukkoltat titkárnőjével. Meglepődve néz körül saját városa főterének kezdődő felújítási munkálatain, a munkások tempós igyekezetén. Persze ismeri a multinacionális céget, aminek logóját az overálokon lát, de nem érti. Egyáltalán nem érti. Tudta nélkül hogy kerülhetnek ezek ide? Hogy lehet, hogy egy ilyen munkát mások végeznek? Hogy lehet, hogy erről nem is hallott? Megtapogatja belső zsebében az útlevelet és az irodába lépve első dolga a nemrég érvényesített repülőjegy magához vétele. Másodszor pedig felhívatja fizetett szemeit és füleit, Koroknait.
Nádastón éppen ekkor, egy tányérantennás közvetítő kocsi áll meg a Ponori és Fia székház előtt. A technikusok még be sem fejezték gyors, magukkal hozott reggelijüket, mikor a tv riportere is megérkezik kissé kopottas bmv-jén. Gyorsan felvesznek egy rövid snittet a környezetről, a cégirodáról, majd - elől a celebbel - határozottan, csapatostul behatolnak a székházba. Ponori Andrást, az igazgatót keresik, de ott csak Öregbálintot találják, aki a tárgyalóba invitálja őket. Még helyet sem foglal a népes társaság, amikor megérkezik Szokolai és árnyéka, kabinetfőnöke. A kabinetfőnök a már kattogó kamerák előtt röpke tájékoztatást ad a megyei fejlesztésekről, az éppen folyó sajáterős, váraljai beruházásról, majd átadja a szót főnökének. Szokolai hosszasan beszél saját eredményeiről a megye élén, harcos antikommunista múltjáról, a labdarúgás iránti olthatatlan elkötelezettségéről továbbá arról, hogy az átláthatóság mennyire fontos neki a közügyekben, a közpénzek elköltésében. Végül meghívja a tisztelt sajtó képviselőit a városi egyesület frissen felújított pályájára, amelyre a megye oly sokat áldozott.
A következő hétvégén Nádastó csapata hazai környezetben játszik, már a veteránokkal. A szünetben vezetnek András góljával, majd a második félidőt végig szervezett védekezéssel kibekkelik, elsősorban a visszatérő kapus és centerhalf hatékony játékával. A szokatlanul magas nézőszám, a lelkes szurkolás és leginkább a győzelem okozta lelkesedés miatt, az elnök elfelejti eredeti szándékát, s nem lépteti vissza a csapatot, sőt már további győzelmekről beszél, megnőtt önbizalma és a józanságát csökkentő médiaérdeklődés okán:
- Ismét futball láz van kisvárosunkban, hiszen megint együtt játszotok - így Jenő a meccs utáni vacsorán - megint fel tudunk kerülni a térképre, veletek - mutat Andrásra, Mihályra, Lajosra. Kit érdekel már a fogadás! Nekem csak a foci a fontos, bár nem tagadom, tetszik a felhajtás is. Már több lap is interjút kért. Nádastó, megint fontos lehet, talán még azt az ostoba rangadót sem kell elvesztenünk. Van időnk fejleszteni a csapatot, ti pedig tisztelettel akaszthatjátok szögre a csukát! - Andráshoz fordulva - Még sosem láttam ilyen ambícióval játszani fiadat!
dr. Pázmándi Péter
fejlesztési referens
