Garancia gazelláknak

A Start Garancia Zrt. új, innovációs garancia terméke a Gazella Program keretében vissza nem térítendő támogatásban részesülő startupok forráshoz jutását segíti elő. Az összesen mintegy 2,1 milliárd keretösszegű programban inkubált induló vállalkozások biztosítéknyújtási kötelezettségét a Start legfeljebb 80 millió forint értékű garanciaterméke segíti.

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2013 júniusában hirdette meg a „Technológiai startup ökoszisztéma építése” elnevezésű pályázatot. Ennek célja a nemzetközi piacokon versenyképes, magyar vagy akár a környező országokban elért K+F eredményeken alapuló vállalkozások felépítése és működésének beindítása. A program szakmai irányítása és lebonyolítása a Nemzeti Innovációs Hivatal feladata. A négy alrészből álló program megvalósítására összesen 2,1 milliárd forint áll rendelkezésre. (Itt olvashat róla részletesebben.)

Kép:FreeDigitalPhotos.net/StuartMiles

A négy akkreditált technológiai inkubátor feladata, hogy mentorállással, nemzetközi tapasztalataikkal és kapcsolataikkal az induló vállalkozásokból olyan sikeres cégeket építsenek, amelyek képesek a nemzetközi piacokon való megjelenésre, gyors növekedésre, valamint alkalmassá válnak további kockázati tőkebefektetésekre. Az inkubátoroknak a program céljainak megfelelő vállalkozások számára az elnyert támogatás 20%-át kitevő magán- vagy kockázati tőkebefektetést kell biztosítaniuk. A legalább két lezárt üzleti évvel nem rendelkező startupoknak a támogatási előleg igényléséhez, valamint a fenntartási időszakra biztosítékot kell nyújtaniuk. A biztosíték mértéke az előleg értékének 100%-a, továbbá 50 millió forintot meghaladó támogatás esetén a teljes támogatás 50%-a, az 1-3 éves fenntartási időszakra.

A Start Garancia Zrt. kifejezetten ezen program támogatására dolgozta ki innovációs garancia termékét, amellyel a startupok teljesíteni tudják biztosítéknyújtási kötelezettségüket. (A garancia intézményéről itt olvashat bővebben.) A társaság innovációs garanciáját a harmadik és negyedik alprogramban támogatást elnyert vállalkozások vehetik igénybe. „A Gazella Program egy újszerű és reményt keltő kezdeményezés a startupok fejlesztésére. A programban ötvöződik az inkubátorok szakmai tapasztalata, az állam anyagi támogatása és a startupok innovációs képessége, ráadásul mindhárom szereplő kellően motivált a sikerben. A Start Zrt. garanciája pedig biztosítéki oldalról támogatja a program sikeres megvalósulását, azáltal, hogy a bankgaranciánál és az ingatlan jelzálogjognál kedvezőbb feltételekkel nyújt megoldást a biztosíték előteremtéséhez” – emelte ki Zoltán Csaba, a Start Zrt. vezérigazgatója.

A Start Garancia Zrt. minimum 10, maximum 80 millió forint értékű garanciát vállal, évi 2,5%-os garanciadíj mellett, az elnyert támogatás értékének 100%-ára. Garanciájával a Start vállalja, hogy amennyiben a támogatást elnyert vállalkozás nem teljesíti a támogatási szerződésben rögzített feltételeket és a támogatást vissza kell fizetnie, de ezt nem tudja teljesíteni, akkor a vállalkozás helyett a Start Zrt. áll helyt, mint kezes.

A Start Zrt. kockázatainak csökkentése érdekében az általa vállalt kezesség értékének 10%-ára készfizető kezességet kér a startup vagy az inkubátor tulajdonosától vagy harmadik fél gazdasági társaságtól.

Véleményvezér

Magyar Péter nyilvánosságra hozta a Fidesz „őszödi beszédét”

Magyar Péter nyilvánosságra hozta a Fidesz „őszödi beszédét” 

A Fidesz eddigi állításával ellentétben nem békepárti.
A magyar vállalkozók az ötödik legmagasabb árat fizetik Európában az áramért

A magyar vállalkozók az ötödik legmagasabb árat fizetik Európában az áramért 

Az európai átlagár felett kapják az áramot a magyar vállalkozók.
A közeli fővárosokban sorra építik a metróvonalakat

A közeli fővárosokban sorra építik a metróvonalakat 

Budapesten is elkelne még néhány metró.
A lengyeleknek sikerült a repülőrajt

A lengyeleknek sikerült a repülőrajt 

A nyomában sem vagyunk a lengyeleknek.
Hadházy Ákos nem vette a szívére, hogy kitiltották a Parlamentből

Hadházy Ákos nem vette a szívére, hogy kitiltották a Parlamentből 

Amikor kitiltanak a munkahelyedről, kicsit vicces.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo