Eljött a cégértékelések szezonja

Sok tíz- vagy akár százmilliós hátrány is érheti azt a kkv-vezetőt, aki nem jól „lövi be” a jellemzően általa, vagy családja által felépített vállalkozás értékét. Ha magasan áraz, akkor legfeljebb nem lesz vevője, ám, ha alacsonyan, akkor indokolatlanul ad át a vevőjének egy szép summát a cégértékből. A Stradamus Zrt. Advisory board tagjának, Antal Áronnak az írása következik, aki maga is több, köztük saját családi cégértékesítésben és tranzakcióban vett részt.

Ez három-négy évtizede történt, így ma az eredeti alapítók szeretnék biztos kezekben tudni az általuk felépített céget, még mielőtt nyugdíjba vonulnának. A vállalkozások átadásának egyik alapvető feltétele az, hogy pénzbeli kifizetéssel is elismerje egy hozzáértő fél azt az értéket, amit az alapító(k) számára képvisel. Akkor is fontos ismerni a lehető legpontosabb cégértéket, ha csak családon belül történik az átadás-átvétel.

Minden cég egyedi, ezért igen alapos, szakértői mérlegelés szükséges

Ahogy arra már utaltunk, mivel minden kis és középvállalkozás lényegében teljesen egyedi a maga nemében, ezért elképesztően nehéz egy-egy cég minden egyes aspektusát patikamérlegre tenni és akár pénzhez, akár más vállalkozások értékéhez viszonyítani, ellentétben a már említett gépjárművekkel vagy egymással sokkal jobban összevethető lakóingatlanokkal.

E nehézségek miatt különösen szükség van viszonyítási pontokra, illetve arra a tudásra, hogy ez a mérlegelés, az értékelés hogyan, milyen sarokpontok mentén zajlik az eladók és a vevők oldalán. Egy mérleg nyelve, ha kibillen, már nem mutat semmit, csak azt, hogy túlterhelték. Egy alku folyamatra is igaz az az alapszabály, hogy alacsony vételárért végtelen számú érdeklődő is lehetne egy üzletrészre, miközben egy irreális ár-elképzelés pedig képes egész egyszerűen nullára csökkenteni az érdeklődők számát.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo