Elég jó zsonglőr ahhoz, hogy menedzser legyen?

Hol vannak már azok az idők, amikor hatalmas táblákon, hónapról-hónapra követhette egy menedzser a projektek megvalósulását? A mai gyorsan változó környezetben inkább zsonglőrként kell ritmusban tartania a csapatokat és a munkafolyamatokat felkészülve az előreláthatatlan eseményekre és a villámgyors módosításokra.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Egyre több labdával kell zsonglőrködnie a projektmenedzsernek - Kép: SXC

Még néhány évvel ezelőtt is bevett szokása volt a projektmenedzsereknek, hogy hatalmas táblázatokat alkottak a projektek megvalósulási idejének, a deadline-ok, határidők betartására. (Sokszor még most is ez a metódus.) Ezek a tervek szentek voltak, mivel a változtatásukhoz az egymásra épülő, egymás után következő munkafolyamatok teljes sorát kellett volna átalakítani. A menedzserek ezért hajlamosak voltak inkább a valóságot a tervekhez igazítani, munkatársaikra nyomást gyakorolni a határidők betartásában, aminek sokszor nem lett jó vége. Ennek a válság és a technológiai fejlődés hatására egyre gyorsabban változó környezet azonban véget vetett – vagy legalábbis elavulttá tette ezt a cégirányítási formát.

A mai környezetben ugyanis egyik pillanatról a másikra kell a terveket az ablakon kidobni és újakat gyártani. Elég csak az adószabályok, a munkajog évről-évre gyakoribb változtatásaira gondolnunk látva, hogy a szabályozói környezet is egyre gyorsabb alkalmazkodást követel meg, a piacok pedig talán még gyorsabban változnak. Ami ma még trend volt, holnap már elavulttá válik, az árak óráról-órára emelkednek, vagy csökkennek, a váratlan események pedig még a leggondosabban tervező menedzserek legaprólékosabb tervét is pillanatok alatt használhatatlanná teszik.

A jelek szerint tehát mindinkább elhagyjuk a tervezés korát és egyre inkább a zsonglőrök korába lépünk: a menedzserek új varázsszava a valós idejű koordináció.

A tervezés esetén a munkafolyamatok egymásra épülve, a menedzseren keresztül némi időeltolódással átadott információ segítségével haladnak a projekt befejezése felé. Míg a valós idejű koordinációval a munkafolyamatok elkülönülten, de állandó, azonnali információcserében egymást segítve-figyelve zajlanak.

A menedzserek új varázsszava a valós idejű koordináció
A különbséget egy zsonglőrön szemléltethetjük leginkább: ideális esetben a labdák azonos ritmusban követik egymást. Azonban előbb-utóbb fellép egy váratlan esemény, így az egyik labda kicsit később érkezik, ami kihat a következő labdára is, a zsonglőrnek egymás után kell a labdákat az új feltételekhez igazítania, különben a ritmus felborul és az összes labda a földre hullik.

A valós idejű koordinációval a menedzser nem (csak) az eredeti terv betartására törekszik, hanem kapcsolatot biztosít a munkafolyamatokban résztvevők között, koordinálja azok mozgását, így ha az egyik résztvevőnél egy váratlan esemény miatt csúszás lép fel, az összes résztvevő azonnal alkalmazkodhat a megváltozott körülményekhez. Azaz a zsonglőr az összes labda mozgását egyszerre változtatja meg.

Hullámhegyek lovagjai
A projektmenedzsment nem újdonság a magyar gazdasági életben, hiszen az IT szektorban már hét-nyolc éve működnek azok a szakértőkből álló alkalmi csapatok, amelyek a feladatot, a projektet jól definiáltan, határidőre, költségkereten belül maradva, meghatározott erőforrásokat igénybe véve menedzselik a megrendelő vállalkozás, intézmény számára. Ma már mind a termékfejlesztők és -értékesítők, mind az üzletfeleik a legfontosabb partnereiknek tekintik a „hullámhegyek lovagjait”.
Persze mindez nem jelenti a tervezés haszontalanságát: csak rugalmasabban kell kezelni. Készítsünk több tervet, vészhelyzeti forgatókönyvet, és még a legjobban teljesítő tervet is vizsgáljuk felül időről-időre. Ebben a szoftverfejlesztők járnak az élen, az általuk bevezetett projektirányítási metódus (Scrum) egymástól jól elkülönített projektcsomagokra osztja fel a projekttervet, amelyekért független csapatok felelősek. A csapattagok minden más projekt-résztvevővel állandó kommunikációs kapcsolatban állnak és minden nap minden résztvevő számára elérhetően közzéteszik az előrelépéseket és a lemaradásokat. Időről-időre tesztelik a teljes projekt életképességét és az elért eredményeket. A tesztelések tükrében pedig minden alkalommal a megváltozott körülményekhez igazítják a teljes projektet.

Azonban az új gondolkodásnak is van hátulütője: a koordináció a túlságosan szétaprózott projektrészek miatt nehézkessé válik – és mivel elsősorban a megbeszéléseken keresztül valósul meg, ez a meeting-őrület elharapózásához vezethet. Mintha a zsonglőr megpróbálna túl sok labdát egyszerre a levegőben tartani. (A meeting is lehet azonban igazán eredményes, ha ismerjük a fontos szabályokat! Itt olvashatja a Piac&Profit szakértőjének sorozatát, melyből mindez kiderül!)

A cikk az alábbi blogbejegyzés alapján készült.

Véleményvezér

A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára

A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára 

A munkavállalók a lábukkal szavaznak.
Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo