Ekkora visszaesést még nem láttak a Teslánál

Csökkent az amerikai Tesla elektromosautó-gyártó nyeresége és bevétel a második negyedévben éves összevetésben, miközben a cég jelezte, hogy a „megfizethetőbb” modelljének gyártása az év második felében indul.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A Tesla bevétele a második negyedévben 22,50 milliárd dollár volt, 12 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál, és elmaradt a várt 22,64 milliárd dollártól is.

A járműgyártó korrigált részvényenkénti nyeresége 40 cent lett a szakértői várakozások átlagában szereplő 42 centtel szemben, az üzemi eredménye pedig 923 millió dollár a becsült 1,23 milliárd dollár helyett.

A vállalat közleménye szerint a Tesla tovább bővíti járműkínálatát, beleértve egy megfizethetőbb modell tömeggyártását az idei második fél évben.

A Tesla július elején ismertette, hogy 384 ezer 122 járművet szállított ki az idei második negyedévben, mintegy 60 ezerrel kevesebbet az egy évvel korábbi 444 ezernél. A cég arról is jelentett, hogy a június végéig tartó három hónapban 373 ezer 728 Model 3 és Model Y modellt, illetve 10 ezer 394 más modellt szállított ki.

Elemzők a ténylegesnél némileg több autókiszállításra számítottak a második negyedévben.

A 13,5 százalékos visszaesés a cég történetében eddig a legnagyobb, és már a második egymást követő negyedévben jegyeztek föl csökkenést.

(MTI)

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo