Egyre rosszabb az építőipari vállalkozások pénzügyi helyzete

Az építőiparban továbbra sem látszik valódi fordulat: a termelés stagnál, a cégszám lassan, de kitartóan csökken, miközben az új eljárások száma magas maradt. Bár a kormány 4 200 új lakás építését célzó programmal próbálja élénkíteni a keresletet, a szektor kilátásait egyelőre inkább a bizonytalanság, mintsem a növekedés határozza meg.

Az építőipar a számok tükrében továbbra sem találja a biztos talajt. 2023-ban a termelés volumene 5 százalékkal csökkent, ezen belül az épületeké 5,6, az egyéb építményeké 3,8 százalékkal esett vissza. 2024-ben ugyan mérséklődött a zsugorodás – mindössze 0,4 százalékos mínuszt mértek –, ám a kedvezőbbnek látszó féléves adat (+5,1 százalék) kizárólag az előző évi alacsony bázisnak köszönhető. 2025 első félévében pedig már sem növekedés, sem visszaesés nem látszott, a stagnálás inkább a negatív trend fennmaradását erősíti, mintsem a stabilitást.

A passzív kivárás már az építőipar mindennapjainak része.

„Az év második felében egy otthonfelújítási hitel kamattámogatási programját várjuk és a 2023 – 2024 évekről elhalasztott állami beruházásoknak az előkészítését, majd a közbeszerzések kiírását.” – mondta Koji László, az ÉVOSZ elnöke az INCONEX Kft. igazgatója.

Cégtrend: az épületek építése a meghatározó

Az Opten adatai alapján júliusban ismét mintegy száz vállalkozással lett kevesebb az építőiparban, folytatva az elmúlt két év csökkenő pályáját. Az építőiparban működő társas vállalkozások száma így már alig haladja meg az 58 ezret. Az egyéb építményekben működő cégek száma a teljes körnek kevesebb mint tíz százalékát adja, vagyis a szektor sorsát elsősorban az épületeket építő és a speciális szaképítéssel foglalkozó vállalkozások határozzák meg. Ha tehát az egyéb építmények termelési értéke emelkedik is, az önmagában nem garancia a cégtrend negatív irányának változására.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo