A két eshetőség között alapvető különbség van. Míg a szakmai befektetők célvállalatai jellemzően az általuk ismert iparág startupjai, illetve viszonylag meredek növekedési potenciállal rendelkező cégek. A tőkebefektetések itt a nagymértékű növekedésre építő üzleti terv miatt jelentős kockázattal járnak, ami átlagon felüli (akár 25-30 százalék körüli) éves hozamot, e mellé pedig sokszor – néha már első körös befektetésnél is – többségi tulajdont is eredményez. A befektetés mellé szakmai kompetenciákat (iparág, menedzsment, értékesítési ismereteket) adnak, menedzsment tagot delegálnak az operatív vezetésbe, sok esetben együttes döntési jogosítványokkal a korábbi cégvezetővel. (A cégeladással kapcsolatban viszont komoly tévhitek élnek a vállalkozókban!)
Természetesen az új társtulajdonos által biztosított tőke, illetve a komoly szakmai tapasztalat olyan lehetőséget jelenthet a vállalkozás számára, ami külső segítség nélkül nem elérhető, hosszú távú nemzetközi sikereket eredményezhet, a többségi tulajdonjogról való lemondás viszont olyan ellenérték, amelyet nem minden vállalkozó lépne meg – hívta fel a figyelmet a Széchenyi Tőkealap blogja.
Ezzel szemben a Jeremie forrásokból működő kockázati tőkealapok a vállalkozások felől érkező megkeresések nyomán helyeznek ki tőkét. Egyrészt a szakmai befektetőkkel ellentétben a cég feletti teljes irányítás átvétele nélkül kívánják támogatni a vállalkozásfejlesztést. Kisebbségi tulajdonosként a befektetőnek így vannak döntési és vétójogai, de az alapítónál marad az üzletrész nagyobb része.
Ugyanakkor az átadott kisebbségi üzletrész mellé szakmai támogatás és kapcsolatrendszer is társul. A befektetési időszak általában 4-5 évre szól, tehát az alapítóknak lehetőségük van a befektető kivásárlására.