A jó csapatmunkához nemcsak egy jó csapat kell

Megfelelő körülmények között a csapatmunka a többszörösére növeli a hatékonyságot, ezért minden szervezet számára fontos, hogy ösztönözze a kollégák közötti együttműködést. A Micro Focus szakértői szerint a közös tevékenységeket és az információk megosztását az segíti leginkább, ha a vállalatok fejlett csoportmunka-megoldásokat vesznek igénybe, és támogatják a cégen belüli kommunikáció kultúráját.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A közösen végzett munka hatékonyabb, ezt tudományos kísérletek is bizonyítják. A Stanford Egyetemen végzett kutatás eredményei szerint azok az emberek, akik másokkal együtt dolgoznak, 48 százalékkal hosszabb ideig tartanak ki egy nehezebb feladat mellett, mint azok, akiknek egyedül kell elvégezniük azt. A csoportban tevékenykedők a kísérlet során nagyobb érdeklődést mutattak az egyes teendők iránt, jobban lekötötte a figyelmüket a dolog, ezért jobban is teljesítettek. Egy másik vizsgálat pedig arra a megállapításra jutott, hogy a csoportmunkát elősegítő vállalatok több mint ötször hatékonyabban működnek azoknál a szervezeteknél, ahol ez nem általános.

A titkos fegyver: a megfelelő eszköz - kép: Pixabay

Rendszerbe foglalva

A Micro Focus szakértői szerint a vállalatok hatékonyan ösztönözhetik a közös munkát modern megoldások segítségével. Napjainkban már számos olyan eszköz létezik, amely lehetővé teszi a földrajzi akadályok lebontását a munkavállalók között, és azonnali hozzáférést biztosít számukra a feladataikhoz szükséges információkhoz. Ezek a megoldások az átláthatóságot is növelik, hiszen a fejlett csoportmunka-rendszerekben egyszerűen nyomon követhető az egyes projektek állása és lépései, és gyorsan megvitathatók az esetlegesen felmerülő kérdések.

Üzleti titkok a lakásban
Nemcsak a munkahelyen, vagy az irodában, hanem otthon is érvényesíteni kell a cégre vagy partnereire vonatkozó információk biztonságát garantáló szabályokat és belső standartokat – hívta fel a figyelmet minőségbiztosítási szakértőnk, Kohl Zsuzsanna.
Az ilyen eszközök a problémák megoldását is előmozdítják, mivel az adott területen dolgozó kollégák együtt vizsgálhatják meg a nehézségeket okozó elemeket például videókonferencián, közös munkaterületeken vagy megosztott képernyőkön keresztül, és közösen ötletelhetnek a megoldáson. A csoportmunka-megoldások szintén támogatják a krízisek kezelését azzal, hogy minden, a szervezeten belül érintett fél egy felületen, valós időben hozzáfér a vészhelyzetek kezeléséhez szükséges információkhoz és erőforrásokhoz.

Ahhoz, hogy az alkalmazottak megfelelően tudjanak kommunikálni, a szervezeteknek lépést kell tartaniuk a trendekkel és a technológiai fejlődéssel, illetve a felhasználói szokások változásával. A mai munkavállalóknál már teljesen általános, hogy az irodán kívül, útközben vagy otthon is dolgoznak egy-egy projekten. Ezért olyan csoportmunka-megoldást érdemes alkalmazni, amely bármikor, bárhol és bármilyen eszközön, például asztali gépen, laptopon, tableten és okostelefonon is egyszerűen, de biztonságosan használható.

Véssük fel: a bizalmi tőke nem kívülről jön!
A kölcsönös bizalom a cég sikerének egyik legfontosabb építőköve lehet, legyen szó akár az alkalmazottakról, akár az üzlettársakról. A bizalom kötőanyaga a szervezetnek, minősége alakítja az egyes részek közötti együttműködést. Ha megfelelő mértékben kialakul, csökkenti a működési kockázatot, növeli a hatékonyságot. Azonban még a legjobb vezetőknek is tanulniuk kell bízni és bizalmat építeni.
Meghatározott keretek között

A Micro Focus szakértői szerint azonban a vállalatoknak nem elég csupán az alkalmazottak rendelkezésére bocsátaniuk az eszközt. Meg kell teremteniük a kommunikáció kultúráját és megszüntetniük azokat az akadályokat, amelyek megzavarhatják az együttműködést. Érdemes világossá tenni a munkavállalók előtt a csoportmunkával kapcsolatos elvárásokat és célokat, illetve megosztani a tudást és az erőforrásokat.

Ezeket az információkat ajánlott rögtön az érkezésükkor átadni az új munkatársaknak az onboarding vagy a betanítási folyamat részeként. A munkaköri leírásba is célszerű belefoglalni, mely feladatokat kell másokkal közösen elvégeznie az illetőnek, és pontosan milyen szerepek hárulnak rá az együttműködésben.

A hatékony csapatmunka alapja az őszinte kommunikáció. Ha olyan környezetet teremtünk, amelyben az alkalmazottak nem tartanak az ítélkezéstől, könnyebben beszélnek nyíltan, és lelkesebben közlik új ötleteiket. Hasznos továbbá, ha megfelelő környezetet alakítunk ki az információk megosztásához a fizikai és a virtuális térben egyaránt, amelyen keresztül eszmecserét folytathatnak, megvitathatják a sikereket és a hibákat, és konstruktív visszacsatolásokat adhatnak egymásnak.

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo