A befektetők a zsokéra fogadnak, nem a lóra

Üzleti angyal általában az infokommunikációs szektor sikeres üzletembereiből lesz, azokból, akik már jókora tőkét és tudást halmoztak fel, és hatalmas a kapcsolatrendszerük. A sikeres üzletemberek megtakarításuk egy-két százalékát forgatják vissza projektenként fiatal ötletgazdák támogatásával. Dr. Károlyi Antal fizikusból, majd derivatívakereskedőből vált befektetővé, és állt a hazai startupok mellé.

Intrapreneur voltam, nem entrepreneur, fogalmaz dr. Károlyi Antal, aki két és fél évvel ezelőtt döntött úgy, hogy befektetőként vállalkozói életbe kezd. A magyar tehetségeket szeretné felkutatni.

Milyen tehetségekbe fektet?

Károlyi Antal - Kép: PP Archív, Fotó: Fényes Gábor

– Különleges növekedési potenciállal kell rendelkeznie annak a projektnek, amely felkelti egy angyal érdeklődését. Kockázati tőkebefektető nem finanszíroz olyan üzletet, amely „csak” a napi megélhetést fedezi. Mint ahogyan azt az ötletet sem, amely pusztán a magyar piacon életképes. Az általunk remélt mértékű növekedést a nemzetközi színtéren sikeres vállalkozás ígéri. Önmagában azonban a tehetség és átütő ötlet sem elég. Az ötletgazdának el kell jutnia legalább egy prototípus létrehozásáig, és egy értelmes üzleti modell megalkotásáig. Én mellé tudom állítani a pénzpiaci ismereteket és az induláshoz szükséges forrást, de neki kell pontosan látnia, hogy az ötletnek hol van a helye a piacon, és hogyan lehet kihasználni az abban rejlő lehetőségeket.

Könnyű Magyarországon finanszírozásra alkalmas projektet találni?

– Eddig három különböző csatornán találtam három eltérő ágazatban működő vállalkozást, amelyek teljesítették a kritériumokat. Az egyik cég egyedi hangfalakat gyárt, amelyek illeszkednek a helyiség enteriőrjébe. Az ötletgazda már rendelkezett működő prototípussal, internetoldallal, és tudta, hogy a terméke milyen módon és kinek adható el. A második cég egy mobilapplikációt fejleszt, amely a trópusi szigetekre látogatóknak kínál turistainformációkat. A harmadik egy független kiadó, amely bármilyen művet megjelentet e-könyv formájában. Fapados internetes kiadók Amerikában évek óta működnek, és ott bevált alternatívái a nyomtatásnak. A vállalkozás az internetes infrastruktúrát adja, valamint a jogi hátteret, letárgyalja például az iTunes-szal a feltételeket.

Mivel győzték meg önt a vállalkozások?

– Ebben a nagyon kezdeti stádiumban a befektető nem a lóra, hanem a zsokéra tesz elsősorban, azaz a projektgazda személye nagyon fontos tényező. Bele kell szeretnem az ötletbe és az emberbe is. A befektetési döntés tehát sokkal inkább személyes indíttatású, míg később az intézményi befektetők már elsősorban az objektív számok alapján mérlegelnek. A korai fázisú befektetés szinte teljes egészében bizalmon és kölcsönös szimpátián alapszik, hiszen még nincs üzleti terv, sem sorban álló megrendelők. Tulajdonképpen együtt fogunk dolgozni a vállalkozóval a sikerért. Másrészt azt néztem, hogy az ötletgazdák akarják-e annyira a projektet, hogy három hónap múlva vagy az első nehézségeknél nem akarnak majd kiszállni. Egy zöldenergia-projektbe, amely amúgy nagyon tetszett, azért nem fektettem be, mert amikor az első beszélgetés után hazamentem, néhány perces internetes tájékozódás után megtaláltam a konkurencia termékét egyharmad áron. Ezzel a bizalom máris elveszett, hiszen az ötletgazda nem végezte el a házi feladatát. Komolytalanná vált az elképzelése.

A három befektetésből kettő nem tipikus tőkebefektetést vonzó projekt, hiszen egyik sem a ma legnagyobb növekedési pályára esélyesnek tartott ágazatokból kerülnek ki. Ezek szerint az IT szektoron túl is van élet?

Hogyan lesz vonzó egy cég a befektetőknek?
Robbanásszerűen nőtt az elmúlt években a magyarországi kockázati tőkepiac, ám megjelentek azok a befektetők is, amelyek kevésbé megbízhatók. Ugyanakkor a vállalkozásokat viszonylag kényelmes helyzetbe hozza, hogy kínálati piac alakult ki. Ám nem minden vállalkozás vonzó egy pénzügyi befektető számára, és nem is mindegyiknek érdemes innen beszereznie a szükséges forrásokat.
– Magánbefektetőként a saját tőkémet kockáztatom, és az általam vállalt rizikó mértékéről is én döntök. De nem vagyok – és egyik angyal sem az – teljesen őrült. Lehet szerelemből más irányba mozdulni, de bizonyos paramétereikben ezek a projektek is megfelelnek a már korábban vázolt elvárásoknak. Az iLandGuide valóban a klasszikusan hatalmas növekedést ígérő és az amerikai piacra tervezett ötlet. A másik két projekt is számíthat külföldi sikerekre, csak más régióban. A termékek természete más értékesítési és kommunikációs csatornát követel, de abban mindhárom projekt megegyezik, hogy egy viszonylag alacsony összegű befektetéssel belátható időn belül kiderülhet róluk, hogy sikerre születtek vagy bukásra. Ez alapvető feltétele egy üzleti angyal befektetésének.

Mekkora összeggel szállt be a vállalkozásokba?

– Tíz és húszmillió forint közötti tőkével, a projekt igényétől függően. Az angyal a nagyon korai fázisban jelenik meg, amikor még komoly üzleti tervet nem lehet elvárni, egy egy–másfél évre készülő reális költségvetést azonban igen. Ez dönti el, hogy mennyivel szállok be a cégbe. A bevételi oldal nagyon bizonytalan, de azt meg lehet határozni, hogy az indulótőkével adott idő alatt hová kell eljutni. A befektető ennek alapján mérlegeli, hogy akarja-e a kockázatot.

Meddig kell eljutni ilyen mértékű befektetéssel?

– Az első, nagyon korai stádiumban lévő invesztíció – nevezik úgy is, hogy lean startup – célja, hogy minél gyorsabban piaci teszten essen keresztül a termék, hogy minél előbb, még alacsony tőkebefektetésnél kiderüljön a projektről, hogy működőképes-e, vagy nem. Ez az én outputom. Amennyiben délibáb volt, a veszteségek minimalizálására lehet törekedni, amennyiben működnek a kitűzött csatornák, és megszületnek a szerződések, elindulhat a következő befektető felkutatása. Hogy mindez mennyi időt jelent ténylegesen, a projekttől függ. Az általam befektetett összegek az első egy-két évi működést fedezhetik. Ezalatt elválik, melyik irányba mozdul a vállalkozás. Mindhárom cég termel már bevételt napi szinten, és képes az önfenntartásra. Ahhoz azonban, hogy a következő lépcsőre lépjenek, újabb tőkeinjekcióra lesz szükség.

Mit vár ön a pénzéért cserébe?

Mitől válik egy cég jó befektetési célponttá?
A befektetési szempontból vonzó cégek kritériumai iparágtól függetlenül többé-kevésbé azonosak. Vagy valamilyen egyedi termékkel, szolgáltatással vannak jelen a piacon, vagy innovatív üzleti modellt, megoldást alkalmaznak akár az értékesítés, marketing, termelés vagy más vállalati folyamatok területén. Nem minden esetben az a fontos, hogy a cégnek piacvezetői pozíciója, kizárólagossági jogai vagy a hatalmas forgalma és eredménye van-e, hanem sokkal inkább az, hogy a többi piaci szereplő közül a céltársaságot az által értékesített termékek, alkalmazott eljárások és folyamatok megkülönböztetik és ez által bizonyos szintű versenyelőnyt biztosítsanak számára.
– Természetesen hozamot remélek, amely a cég növekedéséből származik. Az üzleti angyal részesedést kap a cégben. Általában mindig kisebbségi tulajdonos marad, többek között azért, hogy a későbbi befektetéseket ne akadályozza.

Mekkora növekedési potenciállal kell rendelkeznie egy vállalkozásnak, hogy képes legyen kitermelni az üzleti angyal hozamelvárását?

– Statisztikák alapján az induló vállalkozások hetven százaléka már az első évben bedől. A kockázat mértékéhez igazodik az elvárt hozamszint. Ideális esetben a befektetést kapott cég évente megsokszorozza az értékét az első néhány évben. Amikor egy befektetőnek már legalább tízprojektes portfóliója van, lehet matematikai alapon megtérülési valószínűséget számítani. Az én esetemben a háromból kettő szerelemből történt befektetés. Annak azonban viszonylag véges a valószínűsége, hogy mindhárom cég bedől.

Részesedik az üzleti angyal a napi bevételből?

– A nagyon kezdeti fázisban minden tőkét vissza kell forgatni ahhoz, hogy a bedolgozó embereket ki lehessen fizetni. A startup egy túlélési próba. Ilyenkor nem lehet jövedelmet kivenni. Amerikában ezt az úgynevezett konvertálható hitel intézménye váltja ki. Hitelként működik, és a befektető kamatot kap. Amikor a következő körös befektetés megérkezik, a hitel részvényre konvertálódik a cég akkori értékelésének megfelelő arányban. Magyarországon azonban még nem terjedt el ez a modell.

Hogyan követi – ellenőrzi – a befektetései alakulását?

– Vannak előre meghatározott mérföldkövek, amelyeket a startup vállalkozás természete alapján számítunk. Ha nem egyeznek az eredmények a várttal, behúzzuk a féket. Persze van A, B és C terv is. Ha például az iLandGuide esetében nem sikerül a tervezett időn belül újabb befektetőt találni, bizonyos lépéseket visszavonunk, vagy lassítunk, mert nem fogjuk tudni finanszírozni. Mivel operatívan részt veszek mindhárom projektben, azonnal látom, ha a valóság eltér a tervezettől. Az aktív részvétel azonban nem ellenőrzési szándékú, hanem segítő, hiszen pont a leginkább sérülékeny embrionális állapotban küzd a legerőteljesebb tudáshiánnyal egy startup. Igyekszem a kilenc év németországi és öt év angliai pénzügyi tevékenységből származó kapcsolataimat és nyelvtudásomat, valamint a nyugati munkatapasztalatomat a vállalkozások szolgálatába állítani.

Hogyan áll föl a csapat?

Szerezzük meg az első egymilliót…, és ne költsük el!
Sokszor halljuk, hogy az első egymillió (tízmillió) megszerzése az igazán nehéz. Pedig dehogy. Ha tudásunkat sikeresen értékesítjük, és költségeinket a minimálisra csökkentjük (igen, össze kell húzni magunkat), egymilliónyi megtakarítás aránylag hamar összejön. Jól befektetni saját cégünkbe sokkal nehezebb.
– A korai fázisban nem beszélhetünk a vállalkozást majdan sikerre vivő csapatról, de egy „hacker” és egy „hassler” – azaz a projektért szakmailag felelős és az üzletben jártas szakember, szó szerinti fordításban „nyaggató” – követelmény. A startupnak az a jó, ha a kezdeti szakaszban részt vevők több dologhoz értenek, hisz arra kevés a pénz, hogy minden feladatot dedikált szakember végezzen.

Létezik Magyarországon az a startup-infrastruktúra, amelyben a jól meghatározott szereplők, az induló vállalkozások segítői fellelhetőek?

– A startup ökoszisztéma kialakulása elkezdődött. Vannak tanácsadók, coworking irodák, szimpóziumok, ahol az ötletemberek találkozhatnak egymással és a befektetőkkel is. Ez viszonylag kis közösség, de egyre tágul. Mindannyiunk felelőssége, hogy a most alakuló rendszer milyenné válik. A befektető minél több finanszírozható projektet szeretne – nem az az érdeke, hogy már a kezdeti fázisban megölje az ötletet –, a startupok pedig abban érdekeltek, hogy a Magyarországon lévő befektetői tőke megtalálja itt a számítását.

Mikor térül meg az üzleti angyal befektetése?

– Modelltől függ. Jellemzően valamelyik későbbi befektetési körben száll ki.

Véleményvezér

Kamu jelenléti íveket írtak alá a fideszes EP-képviselők

Kamu jelenléti íveket írtak alá a fideszes EP-képviselők 

Eddig se feszítették szét a munka istrángját a fideszes EP-képviselők.
Nagy a baj, már többet fizetünk az uniónak, mint amit kapunk

Nagy a baj, már többet fizetünk az uniónak, mint amit kapunk 

Meddig megyünk lefelé a gödörbe?
Olimpiát rendeznénk, de közben a több mint 60 éves HÉV szerelvények cseréjére sincs pénz

Olimpiát rendeznénk, de közben a több mint 60 éves HÉV szerelvények cseréjére sincs pénz 

Lassú, de legalább rázós a magyar HÉV élmény.
Magyar Péter szerint már nincs is rezsicsökkentés Magyarországon

Magyar Péter szerint már nincs is rezsicsökkentés Magyarországon 

Magyar Péter és a kormánytagok most Európa színe-java előtt vívnak egymással.
Fotóalbumot készített Hadházy Ákos a magyar kórházi kosztokról, ezt látni kell

Fotóalbumot készített Hadházy Ákos a magyar kórházi kosztokról, ezt látni kell 

Nem finom, de legalább nem is gusztusos.
Véget ért az amerikai dokkmunkások sztrájkja, hatalmas sikert értek el

Véget ért az amerikai dokkmunkások sztrájkja, hatalmas sikert értek el 

A logisztikai költségek tovább nőnek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo