920 milliárd forintot megközelítő díjbevétel

A magyar fuvarozási vállalkozások minden adminisztratív korlátozás ellenére teret nyernek a nyugat-európai piacokon. Ennek bizonyítéka a hazai szállítmánybiztosítási piac stabil növekedése is, derül ki egyebek mellett a hazai biztosítók 2017-es évkönyvéből, amelyet most tett közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A május végéig leadott társasági mérlegek adataiból elkészült az egyik első részletes ágazati elemzés. Az ebből kirajzolódó tendenciák érdekes részletekkel gazdagítják az elmúlt évnek nemcsak a biztosítási, de szélesebb kitekintésben a gazdasági és társadalmi folyamatait is. Így például abban, hogy a szállítmánybiztosítási szerződések száma tavaly több mint 80 százalékkal megugrott, és a díjbevételek is stabilan növekedtek, fontos szerepe van a magyar fuvarozási vállalkozások térnyerésének a nyugat-európai piacokon. Bár az ottani fuvarozók a saját kormányaiknál igyekeznek elérni a piacukat védő jogi korlátok bevezetését a közép-európai versenytársaikkal szemben, ám ezek a törekvések a tényleges üzleti volumenben még nem érzékelhetőek. A közép- és kelet-európai fuvarozók tevékenységét azonban megnehezítik a tőlük megkövetelt biztosítási fedezetek is. Egyre speciálisabb igények merülnek fel, s az ezekre való reagálás a biztosítók számára is külön feladatot jelent.

Kép: sxc

Az új kártípusok kihívást jelentenek a biztosítóknak 

A változatlanul erős díjverseny ellenére a biztosítók igyekeznek a növekvő kockázattal arányos díjakat elérni. Ezek növelése annál is indokoltabb, mivel 2016-ban bizonyos kárkategóriában 60 százalékos növekedést is érzékeltek egyes biztosítók. Nagymértékben nőttek a közlekedési balesetekhez kapcsolódó árukárok. Ez beleillik a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításnál is tapasztalt kárdarabszám-növekedés tendenciájába, derül ki az évkönyvből. De míg ott ez főként a személygépkocsi-állomány több mint százezres bővülésének, valamint a csökkenő üzemanyagárak következtében megnövekedett gépjármű-használatnak volt a sajnálatos velejárója, addig a szállítmányozási területen a károk számának növekedésében szerepet játszott például az Európát érintő menekültválság is. A menekültek nagyon gyakran használják „közlekedési eszközként” a teherszállító járművek rakterét. Különösen az élelmiszer-szállítmányoknál fordul elő – a szigorú élelmiszer-higiéniai előírások miatt –, hogy a címzett visszautasítja a teljes szállítmányt, függetlenül a tényleges károkozás mértékétől. Ez a szállítmányozó és fuvarozó cégeket is új kihívások elé állítja, és ennek a kártípusnak a kezelése egyre komolyabb problémát jelent a biztosítóknak is. A kockázat növekedése még inkább indokolttá teszi, hogy a biztosítók megalapozottan, az ügyfél és fuvarozó tevékenységének minél jobb megismerése után vállalják a kockázatot.

Akkor is fizet, ha nincs kár
Kifejezetten lakossági ügyfeleknek szóló, földrengés esetén fizető biztosítást készülnek piacra dobni Kaliforniában. Az ügyfelek relatíve alacsony havidíj ellenében előre meghatározott összeget kapnának abban az esetben, ha lakhelyükön földrengés következne be, függetlenül attól, érte őket kár, vagy sem.
Az évkönyvből megtudható az is, hogy az ágazatban a tavalyi, több mint ötszázalékos növekedéssel a 920 milliárd forintot megközelítő díjbevétel már majdnem elérte a válság előtti, 2007-es szintet. Az életbiztosítási szerződések száma 5 százalékkal csökkent az előző évihez képest, a nem életbiztosítási szerződéseké viszont összességében 1,7 százalékkal emelkedett. Az életbiztosítási bevétel szerényebb mértékben, a nem életbiztosításoké viszont jelentősen növekedett 2015-höz képest, így a teljes díjbevételen belül már kisebb az előbbi aránya. (Az előző évi 51,3 százalékról 49,6 százalékra csökkent.)

Az évkönyv megjelenésének pillanatában a hazai piacon 24 magyarországi székhellyel rendelkező biztosító részvénytársaságnak volt tevékenységi engedélye, közülük 21 tagja a szövetségnek, míg a 19 biztosító egyesület közül egy, a 17 EU-tagállami fióktelepi biztosító közül öt. Négy társaság piaci részesedése haladja meg a tíz százalékot, így együtt közel a piac felét fedik le.

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo