Pályázati dömping állattenyésztőknek

Augusztusban több pályázati lehetőség is megnyílik a magyar állattenyésztőknek. Az ágazat segítése elsőbbséget élvez a nemzeti támogatási rendszerben, ezért a tárca minden olyan lehetőséget megad, amelyet az Európai Unió közös agrárpolitikája lehetővé tesz.

 Hat és félmilliárd forintos támogatás állatbetegségek megelőzésére

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) 2012-ben is meghirdeti az egyes állatbetegségek megelőzésére, illetve leküzdésére fordítható támogatást, hogy az állattenyésztési ágazat helyzetén javítson. A most meghirdetett nemzeti támogatással a baromfiágazatra 1,2 milliárd forintot, az egyéb állatfajokra (szarvasmarha, sertés, juh stb.) pedig mintegy 5,3 milliárd forintot fordít a VM. A forrásból a 2011-ben ki nem fizetett jogos igényeket is megtérítik, az idén elvégzett szolgáltatásokon felül.

A terhek részleges átvállalásával növelhető a gazdálkodók versenyképessége, megteremthetőek az egészséges élelmiszerek előállításához szükséges feltételek, és javul hazánk járványügyi helyzete. A támogatás hozzájárul az állattenyésztés helyzetének javításához, az élelmiszerlánc-biztonság növeléséhez, valamint az ország állategészségügyi státuszának megőrzéséhez.

Az erről szóló jogszabály itt olvasható!


Állattenyésztők: arathatnak augusztusban a pályázatokon - Kép: SXC

2,4 milliárd állattetemek ellszállítására és ártalmatlanítására

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) 2012-ben is meghirdeti az állati tetemek elszállítási és ártalmatlanítási költségeire fordítható támogatást, amelyre az idén mintegy 2,4 milliárd forint jut.

A rendelet szerint a gazdálkodók vissza nem térítendő támogatást kérhetnek az elhullott ló, szamár, öszvér, szarvasmarha, bivaly, sertés, juh, kecske, baromfi, nyúl elszállításakor, ártalmatlanításakor felmerülő költségeik csökkentésére. A forrásból a 2011-ben kerettúllépés miatt ki nem fizetett jogos igényeket is megtérítik, az idén elvégzett szolgáltatásokon felül.

A támogatás hozzájárul az állattartó telepeken keletkező állati hulla ellenőrzött, biztonságos elszállításához és ártalmatlanításához. Az intézkedéssel javul a hazai állattartó telepek egészségügyi biztonsága.

A támogatási kérelmet folyamatosan be lehet adni a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH). Tavaly mintegy 1800 állattartó kért vissza nem térítendő támogatást az állati tetemek elszállítására és ártalmatlanítására.

A rendelet szövege itt olvasható.

Önerő nélkül pályázható 120 milliós forrás génmegőrzésre

Egyszerűbben igényelhetnek támogatást a baromfitartók
A Vidékfejlesztési Minisztérium módosította a baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló rendeletet. A pályázatoknál csökken az ügyintézési idő és az egyes benyújtandó igazolások száma. Közlemény. Újdonság, hogy mostantól a kérelmeket baromfi fajtánként és nem állományonként kell benyújtani, így a dokumentumok száma is kevesebb lesz. A kérelmezőnként 5-60 db közötti negyedéves kérelem legfeljebb 4 db-ra, a jelenlegi negyedévenkénti 2000-2200 kérelem pedig kb. a 2/3-ára csökkenhet. További módosítás, hogy a kérelmezőknek az első támogatásigénylés benyújtásakor - tehát évente csak egyszer - kell állatorvosi igazolást beszerezniük.

A hazai mezőgazdaság sokszínűségének megőrzése érdekében a Vidékfejlesztési Minisztérium kiemelten fontosnak tartja a genetikai erőforrásaink, mint nemzeti örökségünk megóvását. Ezért idén is 120 milliós pályázati forrás áll rendelkezésre génmegőrzésre.

A biológiai alapok, a genetikai változatosság védelme a hazai mezőgazdaság jövője szempontjából alapvető fontosságú, hiszen ezek jelentik az alapját új, a változó körülményekhez alkalmazkodni képes fajták nemesítéséhez, tenyésztéséhez.  Ennek érdekében a vidékfejlesztési miniszter az állami génmegőrzési feladatok ellátására 2012-ben is pályázatot hirdet. A támogatásra 119,7 millió forint áll rendelkezésre.

A támogatás fő célja a mezőgazdasági, kertészeti, erdészeti termelés hazai növényi biológiai alapjainak, genetikai anyagainak megőrzése, fenntartása és fejlesztése, valamint bizonyos őshonos mezőgazdasági állatfajták génmentése, megőrzése, fenntartása és védelme.

További részletek itt olvashatók!

A pályázati kiírás itt olvasható.


Kiemelt fontosságú az állattenyésztés

40 milliárd állattartó telepek korszerűsítésére

Nagy bajban az állattenyésztők az aszály miatt
A hőség miatt csökkenő minőségű és mennyiségű terméshozam a növénytermesztők mellett az állattenyésztéssel foglalkozókat is komolyan sújtja, és a takarmányozási költségek jelentős emelkedését okozhatja. A KSH legutóbbi, júniusi adatai szerint a sertésállomány száma már 3 millió alá csökkent. A jelenlegi magas gabonaárak, valamint a júliusi aszályos időjárás miatt a kukoricaállományokban keletkezett károk pedig tovább nehezítik a sertéstartók helyzetét. A helyzet súlyosságát mutatja az is, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium a napokban az állattenyésztési ágazatot segítő javaslatot dolgoz ki a takarmányozási problémák enyhítésére.„Mivel az állattenyésztők a takarmányozás plusz költségeit nem vagy csak részben tudják érvényesíteni a húsfeldolgozók és végső soron a fogyasztók felé, ezért előre láthatóan növekedni fog finanszírozási igényük.

40 milliárd forinttal újra pályázatot hirdet az állattartó telepek korszerűsítésére a Vidékfejlesztési Minisztérium. A támogatási kérelmeket augusztus 1-31. között lehet beadni a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz.

Azok a gazdák pályázhatnak, akik a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal nyilvántartásában szereplő állattartó telepet üzemeltetnek. Egy pályázó legfeljebb 870 millió forintot igényelhet, míg a kisértékű beruházásokra maximum 25 millió forintot kérhetnek a jelentkezők. A keretösszeg 10%-át a kisértékű (maximum 25 millió forintos támogatási igényű) beruházásokra különítette el a tárca. A hozzájárulás mértéke az elszámolható kiadások 40-60%-a lehet.

A támogatást az állattartó telepek bővítésére, a takarmányozási és a műszaki színvonal, az állategészségügyi és az élelmiszerbiztonsági feltételek, az infrastruktúra, valamint a munkakörülmények javítására lehet felhasználni. A forrás azt is elősegíti, hogy a telep megfeleljen a trágya elhelyezését szabályozó uniós előírásoknak.

További részletek itt olvashatók!

A pályázati kiírás itt olvasható!

Négymilliárdra pályázhatnak induló gazdálkodók

Mától augusztus 16-áig négymilliárd forintra pályázhatnak a fiatal mezőgazdasági termelők gazdaságuk elindításához. Azok a 18 és 40 év közötti gazdák indulhatnak a pályázaton, akik először kezdenek gazdálkodni, megfelelő szakmai tudással rendelkeznek, és vállalják, hogy gazdaságukat 5 évig egyéni vállalkozóként vezetik.

A Vidékfejlesztési Minisztérium arra törekszik, hogy a legjobb jelentkezők kapjanak támogatást, ezért a Nemzeti Vidékstratégia céljainak megfelelő kritériumrendszert állított fel a pályázóknak. A pályázatok elbírálásakor pluszpontot kapnak az állattenyésztők és a kertészek, hiszen ezek a kézimunka-igényes ágazatok növelik a foglalkoztatást, és segítik a növénytermesztés és az állattartás felborult arányának helyreállítását. Szintén előnyt élveznek majd azok a pályázók, akik vállalják, hogy lakóhelyük a lehető legközelebb lesz a gazdasághoz, illetve azok, akik főállású mezőgazdasági termelők lesznek. Egy pályázó legfeljebb 12 millió forintot igényelhet. A kérelmeket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH) lehet beadni. Többletpontot kap az az ifjú gazda is, aki tanyán, vagy 1000 főnél kisebb lakosságszámú településen él.

További részletek itt olvashatók!

 

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo