Magyarországon is lehet sikeresen vállalkozni!

November 10-ig lehet pályázni az Országos Fiatal Vállalkozói Díjra. Az idei Fitalal Vállalkozók Hete rendezvény keretében első alkalommal mutatkozik be a „Beszállítók Napja, a Fenntartható Vállalkozások Napja, illetve az Üzleti Kommunikáció Napja”, valamint lesz „Női Vállalkozói Nap” is.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

November 14-20. között, világszerte 120 országban pezsdül fel a fiatalok körében az élet. A diákok és a fiatal vállalkozók ebben az időszakban készítik elő jövő évi meghatározó döntéseiket, valamint az ország fiatalsága ekkor merít inspirációt ötleteik, álmaik megvalósításához.

A mai fiatalok vállalkozó kedvének javítása nélkül a nemzeti jövedelmet megtermelő utánpótlás nem látszik biztosítottnak, állítja Takács Krisztián, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) uniós nagykövete, aki szerint a 15-34 év közötti magyar fiatalok 96 százaléka nem mer vállalkozni. A nemzetközi összehasonlításban is sokkoló arány veszélyezteti a gazdasági növekedést és az egyén boldogulását egyaránt. Mivel az állam arra kényszerül, hogy fokozatosan kivonuljon korábbi gondoskodó szerepéből – ez a regnáló kormányzat legtöbb intézkedéséből is egyértelműen kirajzolódik –, egyre nagyobb súlya lesz az állampolgárok által önerőből megteremtett kereteknek és forrásoknak. Ahhoz, hogy a jelenlegi állapot változzon, és az utánpótláshiány ne váljon a gazdasági növekedés akadályává, a sikeres hazai példák bemutatása és a gyakorlati segítség fontosabb, mint valaha, állítja Takács Krisztián.



A Fiatal Vállalkozók Hetét idén Budapesten és 11 vidéki helyszínen – Debrecen, Gyöngyös, Győr, Miskolc, Pécs, Szeged, Székesfehérvár, Szolnok, Veszprém, Zalaegerszeg – rendezi meg újra a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége. A fővárosban és regionálisan egyaránt közel 40 eseményre lesz lehetőségük ellátogatni az érdeklődőknek.

Az ebben az évben kialakított fiatal vállalkozói napok, mint például a „Beszállítók Napja, a Fenntartható Vállalkozások Napja, illetve az Üzleti Kommunikáció Napja”, számos új információt tartogat a látogatók számára. Magyarország kereskedelmi helyzete megkívánja, hogy a gyártók, importőrök és szolgáltatók naprakész információkkal rendelkezzenek a hazai, illetve a külföldi kereskedelmi viszonyokról, lehetőségekről, szabályozásokról.

A kiemelt sikernek örvendő „Női Vállalkozói Nap” új mélységekben elemzi majd a női vállalkozók helyzetét, lehetőségeit és a nők meghatározó befolyását. Emellett külön díjat is kiosztanak az eseménysorozat utolsó napján, így az Országos Fiatal Vállalkozói Díj keretén belül, az Országos Fiatal Női Vállalkozó Díjjal is kitüntetik majd a fiatal női vállalkozókat, amely a Budapest Bank támogatásával valósul meg.

Takács Krisztián, akinek a kisvállalkozása mára egy tőzsdére készülő sikeres alternatív távközlési céggé fejlődött, célja, hogy a fiatalok higgyék és érezzék: Magyarországon igenis lehet sikeres, növekvő, átláthatóan és felelősséggel irányított vállalkozást építeni.

Az Országos Fiatal Vállalkozói Díjra pályázni vagy pályáztatni 2011. október 19. és 2011. november 10. között lehetséges. A pályázatok részleteiről ide kattintva található részletes információ.

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo