Dupla pénzt kapnak a borászok

Negyvenmilliárd forint keretösszegű pályázati felhívást tett közzé a Miniszterelnökség a borágazat támogatására - jelentette be a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

A mostani EU-s költségvetési ciklusban a Vidékfejlesztési program keretében eredetileg az ágazat támogatására 20 milliárd forintot irányoztak elő. De a szakmai szervezetekkel történt konzultációt követően - a nagy igény miatt - a Miniszterelnökség ezt az összeget megduplázta - mondta el Kis Miklós Zsolt. Hozzátette, hogy a pályázat két fontos célkitűzést szolgál kétharmad-egyharmad arányban: a versenyképesség javítását és az energiahatékonyság növelését.

Kép: MTI Fotó: Kálmándy Ferenc

Az államtitkár aláhúzta, kiemelten is kezelik a szőlőtermeléssel és a borászattal foglalkozó vállalkozások technológiai korszerűsítését. Támogatni kívánják az új technológiai eszközök, berendezések beszerzését, a meglévő technológia és gépek korszerűsítését, illetve támogatják az építéssel járó fejlesztési beruházásokat is. Emellett a pályázat segíti az élelmiszeriparhoz köthető energiahatékonysági fejlesztések megvalósítását.

A VP3-4.2.2-16 Borászat termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságának támogatása című pályázatra az anyagokat szeptember 12-től lehet benyújtani. Azok a vállalkozások pályázhatnak - maximum 200 millió forintra -, amelyek mezőgazdasági, illetve élelmiszer-feldolgozási tevékenységgel foglalkoznak, ilyenek például a borászatok. Az államtitkár reményét fejezte ki a tekintetben, hogy minél több mikro- és kisvállalkozás pályázik majd sikeresen. Azok a cégek pedig, amelyek méretüknél fogva nem vehetnek részt ezen a pályázaton, a GINOP-ból (Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program) igényelhetnek fejlesztési forrást.

Hatezer bortermelő terheit csökkenti a kisüzemi státus
A januártól hatályba lépő új jövedéki törvény által bevezetett kisüzemi bortermelői státus mintegy 6000 termelő adminisztratív terheit csökkenti. A könnyítés a magyar borászat mintegy 90 százalékára vonatkozik. Itt találja a részleteket.
Megjegyezte: a pályázat kiírásánál, a többi fejlesztési pályázathoz hasonlóan, egyszerűsítéseket is megfogalmaztak. Így például 50 millió forintos projektösszegig csak egyszerűsített üzleti tervet kell benyújtani, illetve ha valaki 25 millió forintnál alacsonyabb összegre pályázik, akkor közbeszerzésre sincs szükség.  

Kis Miklós Zsolt beszélt még arról, hogy a Vidékfejlesztési program keretében az idén összességében 35 pályázatot hirdetnek meg - a 2020-ig rendelkezésre álló mintegy 1300 milliárd forintból mintegy 900 milliárd forintot. A pályázati felhívások folyamatosan jelennek meg, mert a Miniszterelnökségen nincs nyári szünet - húzta alá az államtitkár.

A pályázati anyagokat itt találja.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo