Kiszolgáltatottak a kiscégek

A kis- és közepes vállalatok (kkv) az informatika területén fokozottan veszélyeztetettek, amit mutat az is, hogy egy felmérés szerint a 5 pontos biztonsági skálán 4,2-es, a legrosszabbhoz közelítő átlagot értek el ezek a cégek.

Az informatikai biztonsági piacon érdekelt Noreg Kft. áprilisban mutatta be és indította el azt az üzletbiztonsági kalkulátort, amelynek segítségével az interneten a cégek felmérhetik saját kockázataikat.

Az eddig beérkezett adatok alapján most közzétett eredmények szerint a kkv-k informatikai rendszere üzletbiztonsági szempontból fokozott veszélynek van kitéve: az adatok alapján összeállított üzletbiztonsági térkép szerint, 3,3-es átlaggal Vas megyében a legjobb a helyzet, míg a legrosszabb, 4,4-es átlaggal Nógrád megyében. Budapesten a cégek 4,1-es átlagot értek el.

A Noreg közleménye szerint bár a vállalatok döntéshozói többnyire tisztában vannak informatikai rendszerük kiemelkedő fontosságával, korántsem használják azokat az eszközöket és megoldásokat, amelyekkel üzleti adataik elvesztésének kockázatát reális ráfordítással a lehető legkisebbre csökkenthetik.

Mindezt mutatja az is, hogy azon cégek közül, amelyek már vesztettek el adatokat, minden második nem, vagy csak részben és nehezen tudta pótolni az információkat.

A Noreg közölte: míg a megsemmisülés elsősorban nehezíti, illetve gyakran részben vagy egészben megbénítja a vállalat mindennapi működését, addig az adatok illetéktelen kezekbe kerülése a működés nehezítése mellett igen magas arányban jelentős erkölcsi és/vagy anyagi veszteséggel is jár.

Az üzletbiztonsag.hu weboldalon jelenleg is elérhető kalkulátorral minden cég térítésmentesen felmérheti, hogy vállalata informatikai rendszere az optimális üzletbiztonsági szinthez képest milyen hardver-, szoftver-, és humán erőforrás felszereltséggel rendelkezik. Így az adott vállalat megtudhatja, hogy milyen megoldásokat kell vásárolnia és üzembe helyeznie a biztonságos működés érdekében.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo