"Évente egyszer megtámadnak"

Az informatikai biztonsági piacon érdekelt Symantec felmérése szerint a cégek 60 százaléka évente legalább egy olyan jelentősebb támadásra számít, ami az üzletmenetben fennakadást vagy kárt okozhat.

A társaság egy évig tartó, 500 céget felölelő felmérése szerint a vállalatok többsége arra számít, hogy a következő 1-5 évben biztonsági vagy megfelelési kockázattal, illetve ebből adódó incidenssel kell szembenéznie. A cégek 66 százaléka ötévente legalább egy jelentős informatikai támadással is számol, míg 58 százalékuk azt is lehetségesnek tartja, hogy ez idő alatt legalább egyszer nagyobb adatvesztése következik be: részben az adatközpont leállása, részben pedig az adatokkal való visszaélés vagy a biztonsági rendszerek sérülése miatt.

A felmérés kimutatta azt is, hogy bár a szervezetek előre látják a biztonsági kockázatokat, és úgy értékelik, kevéssé hatékonyak a folyamatok ellenőrzésében, a kockázatok kezelését illetően mégsem tesznek meg mindent. Ez részben abból is adódik, hogy tevékenységük során nem tudnak teljes összhangot kialakítani szervezetük és informatikai rendszerük működése között.

Véleményvezér

Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.
Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság

Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság 

Pornóval vádoltak egy katolikus teológust.
Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon

Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon 

A kormány honlapja szerint összesen négy zebra érkezett Magyarországra.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo