A már törölt adatokat is ellopják

Az elmúlt napokban derült fény egy legalább 5 éve húzódó óriási kiberkémkedési műveletre, amelynek célpontjai főként diplomáciai, kormányzati és tudományos kutatást végző szervezetek voltak. A Vörös október kártevő egyik ijesztő tulajdonsága, hogy a fertőzött géphez csatlakoztatott USB meghajtókról a már törölt fájlokat is ellopja.

Az informatikához értők számára köztudott, hogy a Windows törlés parancsa nem megfelelő módszer a szenzitív adatok megsemmisítésére. A minősített adattörlési megoldásairól ismert Blancco szakértője a Vörös október ténykedése kapcsán arra hívja fel a figyelmet, hogy az érzékeny adatokat kezelő vállalatoknak és kormányzati szervezeteknek gondolniuk kell arra, hogy a külső adathordozókról – USB meghajtókról, memóriakártyákról – is megbízható algoritmusokkal töröljék a megsemmisíteni kívánt dokumentumokat és egyéb fájlokat.

Petrányi-Széll András, a Blancco magyarországi kommunikációs vezetője hangsúlyozza, hogy az adathordozó eszközök avulása és ennek köszönhetően cserélődése is folyamatosan gyorsul, így a korábbinál nagyobb figyelmet kell fordítani az adattörlések megbízható és dokumentált végrehajtására.

A “Vörös Október” névre keresztelt kampányban a támadók egyedi, különösen rugalmas rosszindulatú programokat hoznak létre, hogy adatokat és geopolitikai információkat lopjanak a célpontok számítógépes rendszereiről, mobiltelefonjairól és vállalati hálózatukról.

2012 októberében a szakértők vizsgálatot indítottak egy nemzetközi diplomáciai szervezetek számítógépes rendszereit célzó támadássorozat ellen amely során egy nagyszabású kiberkémkedési hálózatra derítettek fényt. A cég szerint a Vörös Október művelet, aminek röviden a “Rocra” nevet adták, jelenleg is aktív, kezdete pedig egészen 2007-ig nyúlik vissza.

A kártevőről részletesen itt olvashat!

A pénzünkre vadásznak az adathalászok 2013-ban
Az internetes kártevők esetében a mennyiséget felváltotta a minőség. Személyre szabott támadások jönnek a vállalatok ellen, a hazai felhasználók pénzét pedig magyarul beszélő banki trójaiak próbálják meg ellopni az új évben. 2013-ban növekvő számú célzott támadás várható a vállalatok és intézmények ellen. Azonban már nem csupán a nagyvállalatok, de a kisebb cégek is értékes célponttá válhatnak a privát mobileszközök egyre növekvő aránya miatt. A fertőzött okostelefonok, tabletek és notebookok révén a bűnözők elérhetik a bizalmas céges információkat, és hozzáférést szerezhetnek a cégek hálózataihoz.
A Vörös Október egy fejlett kiberkémkedési hálózat: A támadók legalább 2007 óta aktívak és elsősorban a diplomáciai és kormányzati szervekre összpontosítanak szerte a világon, továbbá a kutatóintézetek, energetikai és nukleáris csoportok, a kereskedelmi és légügyi szervezetek is a célpontok között szerepelnek. A Vörös Október bűnözői saját kártevőt fejlesztettek ki, amit a szakemberek “Rocra” néven azonosítottak. Ennek a kártékony programnak saját, egyedi moduláris felépítése van rosszindulatú bővítményekkel, adatlopásra specializált modulokkal és úgynevezett „backdoor” trójaikkal, amik jogosulatlan hozzáférést biztosítanak a rendszerhez és így lehetővé teszik további kártevők telepítését és személyes adatok lopását.

A támadók gyakran használják a fertőzött hálózatokról kinyert információkat további rendszerek eléréséhez. Például a lopott hitelesítések támpontot adhatnak a kiegészítő rendszerek hozzáféréséhez szükséges jelszavakhoz vagy kifejezésekhez.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo