Zöld út a HP-Compaq fúzió előtt

Az Európai Bizottság tegnap hivatalosan engedélyezte a Hewlett-Packard Company és a Compaq Computer Corporation fúziójának végrehajtását, miután megvizsgálta, hogy a tervezett tranzakció kielégíti-e az Európai Unió fúziós rendeletében foglalt előírásokat.

A Bizottság vizsgálata a rendeletben előírt egyhónapos határidőn belül lezajlott. Az első fokú engedélyezésre egy hosszas prenotifikációs vizsgálati szakasz után került sor, amely a fúziós megállapodás 2001. szeptember 4-i aláírását követően vette kezdetét.
„Nagy örömmel fogadtuk az Európai Unió döntésének hírét” – nyilatkozta Carly Fiorina, a HP elnök-vezérigazgatója. „A mai bejelentés megerősíti, hogy az ügylet nem vet fel versenyjogi aggályokat Európában. Ez már egy Ígéretes lépés abban a folyamatban, amelyben a világ különféle szabályzó hatóságait próbáljuk meggyőzni, hogy a tervezett egyesülés valódi versenyélénkítő hatást fejt majd ki az informatikai piacon.”

A HP igazgatótanácsa a Compaq-fúzióról

Érvek a HP-Compaq fúzió ellen

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo