Üzleti intelligencia teszi naggyá a kiscégeket

A kis- és középvállalatok is egyre szélesebb körben használnak vállalatirányítási rendszereket, melyből értéket teremthetnek a megfelelő eszközökkel.

"A konferencia előadásaiból kiderült, hogy az adattárház és az üzleti intelligencia minden iparágban és cégméret esetében releváns téma. Ma már a kis- és középvállalatok is egyre szélesebb körben használnak vállalatirányítási rendszereket és felhalmoznak olyan tranzakcionális adatokat működésük során, melyből értéket teremthetnek a megfelelő üzleti intelligencia eszközökkel. És ahogy láthattuk, már a hazai piacon is elérhetők olyan csomagajánlatok, melyek elérhető áron kínálnak megoldást erre az igényre." - mondta el Füzes Péter, az Oracle Hungary ügyvezető igazgatója.

"Tisztán látható, hogy az elkövetkezendő években a BI, a vállalati keresőmotorok és az adattárházak iránti igény jelentősen nőni fog Magyarországon. Mivel az Information Builders mielőbb szeretné kiterjeszteni tevékenységét és partneri hálózatát a közép-európai régióban, reméljük, mihamarabb elkezdhetjük a közös munkát a rendezvényen részt vett vállalatokkal." - nyilatkozott Dave Watson, az Information Builders alelnöke.

Nemrégiben 4 IT-cég fogott össze, hogy a kkv-k ingyenes kipróbálhassák az üzleti intelligencia által nyújtott előnyöket.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo