Távozik a Microsoft-perben érdekelt bíró

Szeptember közepén távozik posztjáról az Európai Bizottság versenyügyi döntéshozóinak sok kellemetlen percet szerző Bo Vesterdorf, az európai Elsőfokú Bíróság elnöke. A bizottság több trösztellenes intézkedését jogellenesnek minősítő dán bíró visszavonulásával erős szövetségest lesz kénytelen nélkülözni az üzleti szféra a jövőben.

A Microsoftra kirótt közel félmilliárd eurós 2004-es bírság jogszerűségéről még Vesterdorf hivatali idejében születik meg a precedensértékű ítélet, amely várhatóan nagy kihatással lesz Neelie Kroes versenyügyi biztos hivatalának jövőbeni befolyására is.

Vesterdorf 1998-as megalakulása óta vezeti az Elsőfokú Bíróságot, a EU második legmagasabb szintű igazságszolgáltatási szervét. A testület élén eltöltött közel kilencéves elnöksége alatt folyamatosan sürgette bírótársait is, hogy merjék keményebben megkérdőjelezni Brüsszel trösztellenes intézkedéseit. Ennek eredményeként elővettek és jogszerűség szempontjából vizsgálat alá vetettek számos olyan korábbi bizottsági döntést, amely valamilyen cégfúzió megvétózását mondta ki.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo