Ötvenen mozgatják a piacot

A magyarországi online áruházak forgalma 2006-ban várhatóan eléri a 30 milliárd forintot - mondta Lemák Gábor, a GKIeNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgató-helyettese kedden Budapesten.

A III. Elektronikus Kereskedelem Konferencián tartott előadásában a GKIeNET ügyvezetője ismertette a piaci adatokat: míg 2001-ben alig lépte át a 3 milliárd forintot, 2005-ben 20 milliárd forint volt az online áruházak forgalma. Magyarországon jelenleg közel ezer online áruház működik, ebből mintegy 50 mozgatja a piacot. Lernák szerint dinamikus bővülés várható, a piac szereplőinek száma 2008-ra elérheti a kétezret.

A felhasználók aránya alacsony a lakosságon belül, mintegy 280 ezren vásároltak eddig az interneten. Ez egytizede az európai uniós aránynak, ahol a lakosság 40 százaléka élt már ezzel a lehetőséggel. Magyarországon az internetezőknek is csupán 12 százaléka választotta ezt a vásárlási formát valaha.

Lemák Gábor hangsúlyozta, hogy az online áruházak felkészültek, de a felhasználói oldalon mind az infrastrukturális feltételek, mind a képzettség hiánya miatt rövid távon nem várható áttörés. A II. Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) keretében megvalósítható szélessáv-fejlesztés eredményeként a feltételek 2008-2009-re kedvezőbbek lesznek, a háztartások PC-penetrációja erre az időszakra elérheti az 50 százalékot. Hozzátette: az előfizetési díjak további csökkenése várható, és az iskolákban naponta internetet használó felnövő generáció középtávon jelentős áttörést hozhat. Emlékeztetett arra, hogy az NFT II.-ben kiemelt terület a tartalomszolgáltatás és az e-kereskedelem támogatása.

A fizetési szokásokról szólva elmondta, az internetes vásárlók közül mintegy ötezren választották a bankkártyát, 92 százaléka a vásárlóknak készpénzzel, utánvéttel fizet. A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért (SZEK) egyesület által rendezett kétnapos konferencián, amelynek kiemelt témája a biztonság és bizalom az e-kereskedelemben, előadások hangzanak el egyebek mellett a tartalomszolgáltatás adatvédelmi vonatkozásairól, az elektronikus ügyintézésről, az online aukciózásról, a távkönyvelésről, az internetes fizetési megoldásokról és a Tudásbázis hasznosításáról a tartalomszolgáltatásban.

Véleményvezér

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.
Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak

Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak 

Bajban a kulturális és innovációs miniszter.
Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen

Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen 

Európa végére süllyedtünk.
Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen 

Az ügyeskedők nagy korszaka jöhet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo