Nyomtatott sajtóban is hirdet a Google

A keresőóriás kibővíti amerikai sajtóhirdetési szolgáltatását, a PrintAds tesztelését követően a hirdetőknek lehetőségük lesz arra, hogy a nyomtatott sajtóban is hirdessenek.

A kísérlet tavaly novemberben indult egy kisebb csoport hirdető bevonásával, akik 50 lapban helyezhettek el hirdetéseket. A cég mostantól minden AdWord ügyfelének elérhetővé teszi a szolgáltatást, mely 225 újság hirdetési helyeit kínálja. Harminckettőt a 35 legnagyobb nagyvárosi lap közül, részt vesz a programban a The New York Times, a Washington Post és a Chicago Tribune is.

Mint az egyik programban részt vevő sajtótermék képviselője elmondta, a Google PrintAds leginkább olyan hirdetőket hozott az újsághoz, akik vagy túl kis költéssel rendelkeztek ahhoz, hogy országos lapokban hirdessenek, vagy a vállalkozásuk leginkább online üzemel.

Eközben a Yahoo is beleerősített szintén novemberben indított sajtóhirdetési partnerkapcsolatai építésébe, 176-ról 400-ra növelve a résztvevő újságok számát. Igaz, ők a másik végéről közelítik meg a dolgot; a Yahoo az újságoknak segédkezik abban, hogy a hirdetők honlapjaikon is reklámozzanak.

A Google és kelet-európai klónja, az Etarget egyre másra újítják meg termékpalettáikat a hirdetők kegyeit keresve.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo