Nem baj, ha bezárt a bank, ott az okos ATM

Az OTP Bank adatai szerint 2017-ben mintegy 620 ezer alkalommal használták készpénzbefizetésre a hitelintézet okos ATM-jeit, míg a befizetett összeg megközelítette a 80 milliárd forintot. A szolgáltatás a fiatalabb generáció képviselői között az egyik legnépszerűbb.

 

Másfél évvel ezelőtt kezdte meg a ki- és befizetésre alkalmas okos ATM-jeinek telepítését az OTP Bank. Míg 2016 végén mindössze 38 helyen volt elérhető a fióki nyitvatartási időn kívül is igénybe vehető befizetési lehetőség, mostanra országszerte közel 200 okos ATM áll az ügyfelek rendelkezésére.

Ezek segítségével a nap 24 órájában, akár ünnepnapokon, vagy éppen hétvégén is lehetőség van készpénzbefizetésre, az összeg pedig azonnal rendelkezésre áll a befizető folyószámláján.

Az okos ATM-ek számának növekedésével együtt a tranzakciók száma is rohamosan nőtt; tavaly mintegy 620 ezer alkalommal vették igénybe a szolgáltatást az ügyfelek. A huszonévesek körében az ATM-es befizetések darabszáma pedig több mint 20.000 tranzakcióval meghaladta a fióki befizetések számát is.

Az erős kezdést az év első negyedévében további növekedés követte: az előző év ugyanezen időszakához képest ugyanis 7,4-szer több, összesen 367 ezer tranzakciót hajtottak végre a befizetők, mintegy 46 milliárd forint értékben.

Egyre többet járunk mobilbankba
A K&H várakozásai szerint az idén tovább nő a mobilbank szerepe: év végére már 180 ezer felhasználóra számítanak, mindezzel együtt pedig a mobiltárcás forgalomban is növekedés várható.
A befizetések átlagos értéke pedig több mint 25 százalékkal emelkedett, megközelítve a 125 ezer forintot. Az ügyfelek a nyitvatartási időn kívül több mint 40.000 tranzakciót hajtottak végre, amely 2017 azonos időszakához képest mintegy 16 százalékos növekedést jelent.

A ki- és befizetésre alkalmas okos ATM-ek népszerűségét az OTP Bank szakemberei is érzékelik. Kéner Zsolt, az OTP Bank szenior üzletfejlesztési menedzsere az eredmények kapcsán elmondta: „Becsléseink szerint a befizetések száma idén meghaladhatja az 1,3 milliót, ami duplázást jelent a tavalyi eredményekhez képest. Az eddig elért számok jól mutatják, hogy

ügyfeleinknek egyre nagyobb igénye van a flexibilis, a bankfióki nyitvatartási időn túlmutató szolgáltatások iránt.
Különösen igaz ez a fiatalabb generációkra és azon vállalkozásokra, akik nem tudnak a nyitvatartási időben bankolni az átlagostól eltérő munkarendjük miatt.”

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo