Nem lassul a magyar mobilpiac

A magyar mobilpiac bővülése nem lassult 2006-ban, a három szolgáltató ügyfeleinek száma a 2005-ös 593 ezres növekedést meghaladóan, 2006-ban 645 ezerrel bővült és így a 100 főre jutó előfizetések száma a 2005 végi 92,4-ről 2006 végére 99-re emelkedett - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság.

A három mobilszolgáltató előfizetőinek száma 2006 decemberében 203 ezerrel 9 millió 966 ezerre nőtt, így a 100 főre jutó előfizetések száma elérte a 99-et. Éves szinten a három szolgáltató piaci részesedésében nem következett be jelentős változás, a megelőző év decemberéhez viszonyítva 2006 végére a Pannon az ügyfélszám alapján 33,22 százalékról a 34,12 százalékra növelte piaci részesedését, míg a T-Mobile részesedése 45 százalékról 44,46 százalékra, a Vodafone piaci része pedig 21,78 százalékról 21,41 százalékra csökkent.   

Az ügyfélszám alapján 2006 decemberében a november végi szinthez képest a T-Mobile és a Vodafone piaci része kis mértékben nőtt, míg a Pannoné enyhén csökkent. A forgalmazásban résztvevő, azaz a vizsgált időszak utolsó három hónapjában hívást vagy SMS-t indító, illetve fogadó feltöltéses, valamint az előfizetéses kártyák száma 2006. december végén 9 millió 358 ezer volt, 634 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A forgalmazásban résztvevő kártyák száma 2006 decemberében az előző havihoz képest közel 270 ezerrel nőtt.     

A forgalmazásban résztvevők száma alapján 2006. december végén a T-Mobile piaci része 44,95 százalék volt az egy hónappal korábbi 44,99 és az egy évvel korábbi 45,22 százalék után. A Pannon piaci része a 2005 végi 33,57 és a 2006 november végi 33,65 százalék után 2006 végén 33,69 százalék volt. A Vodafone piaci része november és december végén is 21,36 százalék volt, míg egy évvel korábban a cég részesedése a forgalmazásban résztvevők piacán 21,21 százalékos volt.   

Tavaly folytatódott az előre fizetett (pre-paid) kártyát használók arányának csökkenése. A pre-paid kártyát használók arány az összes ügyfélhez képest 2004 végén még 73,1 százalék, 2005 végén 68,2 százalék, 2006 végén pedig már csak 64,6 százalék volt.     

A három szolgáltató ügyfelei 2006 decemberében 4.843 számot, 2006-ban összesen 43.780 számot hordoztak a 2004 májusa óta igénybe vehető mobil-számhordozás keretében. A Nemzeti Hírközlési Hatóság adatai szerint a számhordozás 2006 december végéig összesen 142.692 mobilszámot érintett.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo