Nagy üzlet lesz a mobiltévé

Az Antenna Hungária és a Vodafone Magyarország szándéknyilatkozatot írt alá, amely szerint a cégek együttműködnek annak kialakításában, hogy milyen technikai feltételekkel, illetve milyen üzleti modell alapján indíthatók Magyarországon a DVB-H technológián alapuló mobiltelevíziós szolgáltatások. A megállapodás szerint a két cég tervezi, hogy várhatóan idén ősszel a szolgáltatás kereskedelmi bevezetését megelőző közös felhasználói teszteket folytat.

A földfelszíni digitális televíziózás egyik legígéretesebb új üzleti lehetősége a mobiltelefon-készülékekre nagyszámú, akár 15-20 élő televíziós csatornát sugárzó DVB-H (Digital Video Broadcasting - Handheld) technológia, amely a már több országban bevezetett DVB-T rendszerrel megegyező szabványra épül, annak mobil környezethez való adaptációja.

A műsorszóráson alapuló mobiltelevíziós szolgáltatásokban mind a műsorszóró cégek, mind a mobil távközléssel foglalkozó társaságok igen komoly piaci lehetőséget látnak. Ennek tudható be, hogy az elmúlt két év során számos európai országban hoztak létre kísérleti DVB-H rendszert, és Olaszországban már a kereskedelmi szolgáltatás is megindult három szolgáltatónál, köztük a Vodafone olaszországi leányvállalatánál.

A magyar Parlament a napokban fogadta el a műsorterjesztésről és a digitális átállás szabályairól szóló törvényt, amely értelmében a rendszer kiépítésére vonatkozó pályázatokat idén október 31-ig ki kell írni.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo