Már a kórházak is!

Első ízben döntött úgy Magyarországon egészségügyi intézmény, hogy a szükséges kórházi felszerelést online beszerzési aukció útján vásárolja meg, jelentős időt és pénzt megtakarítva ezzel.

A kórház a T-Online Marketline online aukciós beszerzés szolgáltatását választotta, melynek lényege, hogy egy valós időben lezajló online árverésen a licitálók egymással versenyezhetnek az aukció szervezője által kiírt termék vételének elnyeréséért. Az árverés lényege, hogy a kiíró - a technikai feltételek maghatározása után - maximális, nyitó árat ad meg, amelyre a potenciális szállítók egyre alacsonyabb árat kínálva versenyeznek.

Jelen esetben a kórház először a hagyományos módon, papíron kérte be az árajánlatokat a megfelelő aneszteziológiai munkaállomásra. Ezután elindította a zártkörű, online beszerzési aukciót, amelyre három ajánlattevőt hívott meg. A kezdő árra az 59 percig tartó árverés ideje alatt 32 licit érkezett. Végül a nyitó árhoz képest 19 százalékkal, a papíron kapott ajánlathoz képest pedig 32 százalékkal olcsóbban kapta meg a berendezést, ami több millió forint megtakarítást jelentett a kórház számára.

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a vállalatok átlagosan a terméktől, szolgáltatástól függően 10-15 százalékos megtakarítást érhetnek el a hagyományos úton beérkezett legjobb ajánlataikhoz képest, de ahogy a fenti példa is mutatja, nem ritka a 30-40 százalékos árcsökkenés sem. A rendszer használatához semmilyen technikai feltétel nem szükséges, a felhasználónak mindösszesen internet-elérhetőséggel és egy e-mail címmel kell rendelkeznie.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo