Kínai pénzen folynak Angliában technológiai kutatások - az eredmény az ujguroknak fájhatnak

Angliai kutatóhely is részesül olyan pénzekből, melyet egy katonai és védelmi fejlesztésekkel foglalkozó kínai állami cég ítél oda intelligens technológiai kutatásokban való részvételért. Félő ugyanakkor, hogy az elsősorban bűnesetek előrejelzésére, emberi érzelmek felismerésére alkalmas kutatási eredményeket a kínai hatóságok a muszlim ujgurok megrendszabályozására használják majd fel.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kína legnagyobb, védelmi-katonai technológiával foglalkozó cége egy olyan nemzeti kutatóhelyet létesít, melyben a bűnesetek előrejelzésére, illetve az emberi érzelmek felismerésére alkalmas intelligens technológiák kifejlesztésén dolgozhatnak az ország, illetve a külföld legnagyobb koponyái.

A labor csak virtuálisan létezik, a kutatók egyfajta hálózatban működnek majd együtt a fejlesztések során, a projektet a száz százalékban állami tulajdonban lévő China Electronics Technology Group Corporation (CETC) koordinálja, mely cég régóta ápol kiváló kapcsolatokat Kína legfelsőbb politikai és katonai vezetésével.

A Nemzeti Mérnöki Laboratóriumnak (National Engineering Laboratory, NEL) elkeresztelt intézmény a Big Data elvén működtetett rendszert kíván létrehozni; össze kívánja gyűjteni a világon rendelkezésre álló összes bűneset és rendőri intézkedés adatait, az azokkal kapcsolatos vizuális és egyéb információkat és a mesterséges intelligenciát segítségül hívva építene fel egy olyan mechanizmust, mely valamiképpen előrejelezné, megjósolná a készülődő bűneseteket.

Egy amerikai cég, a PredPol által kifejlesztett algoritmust már tucatnyi város rendőrsége, köztük egyesült államokbeli és angliai használja arra, hogy valamilyen módon képes legyen megelőzni a készülődő bűnesetet, és London város rendőrsége is most kezdett bele valami hasonló fejlesztésbe.

Jelenleg Kínában a legnagyobb hangsúlyt az érzelmeket felismerni képes kamerarendszerek kifejlesztésére helyezik, az ottani szakértők ugyanis úgy vélik, hogy a potenciális gyanúsított mentális állapotának megértése alkalmas lehet valamely készülő bűntény megelőzésére is. A technológia alkalmazhatóságát és megbízhatóságát azonban ma még sokan kétségbe vonják.

A NEL első kísérleti kutatóközpontját Hszincsiang-Ujgur tartományi fővárosában, a milliós lélekszámú Ürümcsiben hozták létre még 2017-ben. Talán nem véletlenül, hiszen az ottani muszlim kisebbség állandó megfigyelés alatt áll, megrendszabályozásuk érdekében pedig tömeges átnevelő táborokat létesítettek a kínai hatóságok.

A helyi média által kiszivárogtatott dokumentum szerint a NEL pekingi irodája 2018-ban ítélte oda az első 16 projekt támogatását, egyenként legfeljebb 430 ezer dollárnak megfelelő jüant. A kedvezményezetteket egy olyan testület választotta ki, melyben Hszincsiang-Ujgur tartomány rendőrfőnök-helyettese is szerepet vállal.

Financial Times próbálta felvenni a kapcsolatot a támogatás kedvezményezettjeivel, de többségük válaszra sem méltatta a lapot. Az egyetlen, aki hajlandó volt szóba állni az újság munkatársával a londoni University College profeszora Tao Cheng volt, ő az egyedüli, aki a tengerentúlra szánt támogatásokban ezidáig részesült.

Cheng asszony laboratóriuma, az UCL Space Time Lab hatalmas adatmennyiségeket elemez, ezeket feldolgozva pedig egyfajta bűneseti térképeket kreáll, például olyan ügyfelek részére, mint London város rendőrkapitánysága.

Tao Cheng megerősítette, hogy ugyan kapott támogatást a NEL-től, de kínai projekteken nem dolgozik.  Jelenleg még csak közbiztonsági ügyekkel foglalkoznak, bűnügyekkel nem, a hangsúlyt pedig az előrejelzésre helyezik, és nem a megfigyelésre. Hszincsiang-ban pedig semmiféle munkát nem végeznek – mondta Cheng asszony.

Az Interpol statisztikája szerint Kínában 1000 emberre mindössze 1,4 rendőr jut, vagyis a számok azt mutatnák, hogy az országban igencsak kevés rendőr van, ám ha azt vesszük, hogy Kínában a bűn meghatározása igencsak tág keretek között mozog, és ebbe beletartoznak a politikai természetű ügyek is, akkor már komolyabb a helyzet. Már csak ezért is aggódnak az újabb technológiai fejlesztések miatt az emberjogvédő szervezetek.

"A NEL kutatása valószínűleg hozzásegíti a kínai hatóságokat ahhoz, hogy finomítsák Hszincsiang muszlim vallású kisebbségének ellenőrzését" - mondta Maya Wang a hongkongi Human Rights Watch jogvédő szervezet képviselője. Ő volt egyébként az, aki először látott olyan dokumentumot, melyben a támogatásokról esett szó.

Kína rendőr kapitányságai között manapság egy sajátos verseny figyelhető meg, amely arról szól, hogy ki tudja jobban végrehajtani a tömeges megfigyelést és az elnyomást helyi szinten - álítja Wang asszony.

Véleményvezér

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo