Jön az eMagyarország 2.0!

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) jelentős társadalmi igényre hivatkozva az eMagyarország pontok további működése mellett döntött, és pályázatot írt ki - közölte a tárca kedden.

A GKM közleménye szerint a minisztérium áttekintette az eMagyarország Program első három évét. Az eredmények összegzése egyértelművé tette, hogy jelentős a társadalmi igény e program folytatására.

"A modern gazdasági és társadalmi fejlődés egyik kulcseleme az infokommunikációs eszközökhöz való hozzáférésen túl, a hozzáértés" - áll a GKM közleményében.

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium által 2003-ban elindított eMagyarország Program első szakaszában több ezer közösségi internet-hozzáférési pont jött létre. A GKM égisze alatt továbbműködő program, az eMagyarország 2.0 a jövőben a támogatás mellett a hozzáértés fejlesztésére kíván fokozott hangsúlyt fektetni, ezért a program egyik legfontosabb elemeként bevezeti az úgynevezett eTanácsadói rendszert.

A tervek szerint az eMagyarország pontok az állami szolgáltatások mellett a helyi civil és üzleti eSzolgáltatásokhoz kapcsolódó, vagy azt igénybe vevő kezdeményezéseket is támogatják.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo