Hímsovinsztává vált az Amazon hr-robotja

Botrányba fulladt az Amazon hr-programjának bevezetése, a mesterséges intelligencia szisztematikusan dobta ki az állásokra jelentkező nőket. A cég most dobhatja ki az egész fejlesztést.

Az Amazon a munkaerő-toborzást folyamatát próbálta automatizálni, ezért egy olyan programot kezdett fejleszteni, ami automatikusan értékeli a cégnek beküldött önéletrajzokat, és csak a rostán átmenő néhány jelentkezést juttatja tovább a hr-osztálynak.

Élesben is kipróbálták

Mesterséges Intelligencia Koalíció alakult
A hazai infokommunikációs szektor vezető vállalataival lépett szövetségre az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A koalíció tagjai állandó együttműködési fórumot teremtenek, hogy közösen dolgozzák ki Magyarország AI-stratégiáját.
A Reuters szerint a fejlesztést már évekkel ezelőtt elkezdték, a programot részben használták is alkalmazottak kiválasztására. Teljes mértékben azonban nem támaszkodtak rá, mert az algoritmus problémái már 2015-ben nyilvánvalóvá váltak. 2017-ben pedig már teljesen leállították a projektet.

A gépi tanulás elvén működő program ugyanis valamikor – egyelőre ismeretlen okból – arra jutott, hogy a férfi munkavállalókat kell előnyben részesítenie a nőkkel szemben. Ezután automatikusan rosszabbnak minősítette a női jelentkezőket: két azonos önéletrajz közül alacsonyabb pontszámot adott annak, amelyiken női név, illetve más, női jelentkezőre utaló részlet szerepelt.

Teljesen megbízhatatlannak bizonyult

A Reuters szerint elképzelhető, hogy az AI azért diszkriminálta a női jelentkezőket, mert a férfiak átlagosan magabiztosabban nyilatkoztak a saját teljesítményeikről az önéletrajzukban – gyakrabban használtak olyan kifejezéseket, mint hogy „végrehajtottam”, vagy „megszereztem”. A gép tehát a bevallott teljesítményt összekötötte a jelentkező nemével, és azt a következtetést vonta le, hogy a nők nyilván női mivoltukból fakadóan rosszabb teljesítményt nyújtanak.

Nem ez volt az egyetlen hiba a programmal, az Amazon-alkalmazottak beszámolója szerint az rendszeresen ajánlott képzetlen jelentkezőket mindenféle munkára. Mint mondták, idővel már úgy tűnt, mintha véletlenszerűen dobna vissza vagy választani ki jelentkezéseket.

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo