EU-s figyelmeztetés az Intelnek

Az Európai Bizottság mint versenyfelügyelet figyelmeztette a világ legnagyobb mikroprocesszor-gyártóját, az amerikai Intelt, hogy az EU területén versenyellenes magatartással gyanúsítja a szintén amerikai Advanced Micro Devices (AMD) céggel szemben.

A két vállalat gyártja a világon működő több mint egymilliárd személyi számítógép és szerver lelkét és szívét, a processzort (CPU); az Intel piaci részaránya meghaladja a 80 százalékot.

Az EU-bizottság előzetes megállapításai szerint az Intel jelentős árengedményt ad a számítógépgyártóknak azzal a feltétellel, hogy CPU igényüket teljes egészében vagy túlnyomó részben az Inteltől fedezik; az Intel számos alkalommal fizetett azért, hogy egy-egy gyártót AMD-processzorral készült gépek árusításának elhalasztására vagy a terv visszavonására ösztönözze; és a szervergyártóknak az Intel, versenyben az AMD termékeivel, átlagban költség alatti áron kínált CPU-kat.

Ezek a cselekmények az AMD piaci kiszorítására irányulnak, és átfogó versenyellenes stratégia részei, olvasható az Euórpai Bizottság pénteken kiadott közleményében.

Az Intelnek tíz hete van a válaszra, és ha az EU vádjai igazolódnak, akkor felszólíthatja a céget a visszaélés beszüntetésére, és meg is bírságolhatja - ami ellen bírósághoz lehet fellebbezni.

Az AMD 2005-ben és a tavalyi év nagy részében még piacot szerzett az Inteltől, de tavaly év végén az Intel új processzorokkal jelent meg, és csökkentette régebbi modelljei árát. Tavaly év végén az AMD világpiaci részaránya 25 százalékos volt, jelenleg a 19 százalékot sem éri el, a Mercury Research piackutató szerint.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo