Egymilliárd megjelenített internetes hirdetés

Az ETARGET online reklámértékesítő cég április és május hónapban is több mint egymilliárd hirdetést jelenített meg partnerportáljain.

Az online reklámokra fordított kiadások várhatóan már 2008-ban meghaladják a rádiós reklámköltéseket egy nemzetközi tanulmány szerint. Korábban ezt a rohamos növekedést 2009-re várták. A leggyorsabban Közép-Kelet-Európában és a Közel-Keleten bővül az internetes hirdetések piaca.

Az internetes reklámkiadások az idén több mint negyedével nőnek (28 százalékkal), míg más médiumokban mindössze 3,7 százalékkal - állítja egy londoni médiakutató cég. Szerintük 2006-2009 között összességében hatszorosára duzzad a reklámkiadás az interneten, mint a hagyományos médiumokban. 2009-ben az online-költés várhatóan eléri 8,7 százalékot a jelenlegi 5,8 százalék helyett.

Kontentben a jövő

Kálmán Tamás, az ETARGET cég magyarországi vezetője úgy véli, hogy keresőmarketing már nem csak a keresőkben való megjelenítésről szól, hanem a kontent megjelenésről is (pl.: célzott hirdetések cikkeknél). A jövőben főleg ezekre a szolgáltatásokra szeretne a cég összpontosítani, ugyanis a kontent megjelenések száma meghaladja a keresők használatát.

Nő, de még mindig alacsony

A gyors bővülésnek egyik oka, hogy az elmúlt években folyamatosan nőtt az internetezők aránya. 2003 végén még csak 17 százalék internetezett rendszeresen, tehát három év alatt megduplázódott a használók száma. A 34 százalékos penetráció ugyanakkor nemzetközi viszonylatban még mindig alacsony: nem csak az USA vagy a skandináv országok kiemelkedően magas penetrációs szintjéhez képest, hanem az EU 50 százalék feletti átlagához viszonyítva is.

Az internet penetráció az átlagosnál lényegesen magasabb a 15-24 évesek körében: e korcsoport közel kétharmada internetezik. A fővárosban 48, az 50 ezernél több lakossal rendelkező városokban 45 százalék az internet használók aránya. A társadalmi státusz is jelentősen befolyásolja, hogy valaki internetezik-e vagy sem: az A státuszúak 76, a B státuszúak 44 százaléka használja a világhálót, míg a D és E státusszal rendelkezők mindössze 6 százaléka internetezik.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo