Egy éve még nem gondoltuk volna...

2017 nem kevés újdonságot hozott a számítástechnika alkalmazásának területein, nem egy esetben megalapozva a következő évtized fejlődését. Trump elnökkel megjelent a fake news, a hamis hírek gyártásának, terjesztésének ipara, és hódít az elektronikus pénz, a bitcoin, amely ugyan buboréknak is bizonyulhat, de vannak már utódai.

 

Tarolt Trump és az orosz propaganda Vizsgálják még, milyen szerepet játszott Donald Trump amerikai elnök tavaly novemberi megválasztásában az Oroszország által irányított propaganda. Annyi tény, hogy a Guardian és a Buzzfeed vizsgálata szerint egyedül a 40 000 lakosú macedóniai Veles városában például a választási időszakban legalább 100 Trumpot támogató portál működött, és küldött hamis híreket a világba. Aki a Google keresőjében a szavazás után beütötte, hogy „elnökválasztás végeredménye”, annak első helyen a „70news” nevű portál bukkant fel.

Ott az volt olvasható, hogy Trump kapta a legtöbb szavazatot. A valóságban Hillary Clinton, de Amerikában az elektori szavazatok döntenek, s ott Trump javára billent a mérleg. Az év egyik fontos tanulsága: az óriás közösségi szolgáltatóknak, mint a Google és Facebook, az eddiginél erősebben kell tekintetbe venniük társadalmi felelősségüket.

Lehet, hogy kipukkan, de már utánozzák 2017 elején a bitcoin értéke 2013 óta először került ismét 1000 dollár fölé, majd az év végére ennek több mint a tízszeresét érte. Míg nem kevesen a „kriptovalutát” buboréknak ítélik, amely előbb-utóbb kipukkan, a csak elektronikusan létező fizetőeszköz útjára indult, és aligha fog eltűnni. Annál is kevésbé, mert megjelent a bitcoin számos utánzója, mindenekelőtt az Ethereum hálózat. Pénze, az ether, egyértelműen a második helyen áll a rangsorban.

Bitcoin: a jövő befektetése, vagy a jövő bukása?
Az emberek nagy többsége azt sem tudja, hogy létezik, de aki már hallott róla, annak sem nagyon van fogalma, milyen elvek alapján működik a rendszer. Ennek ellenére sokan esküsznek rá, hogy ilyen jó befektetést rég nem láttak, s persze már a csalók is megjelentek. Mi is az a kriptovaluta?
Nem lesz nélküle élet 

A Google-Deepmind szoftvere, az Alphago Lee Sedol még 2016 tavaszán győzött le egy profi gojátékost. Mégpedig annak köszönhetően, hogy a szoftver mesterséges intelligenciája az AI, maga tanulta meg a sakknál is jóval bonyolultabb játék szabályait.

2017 egyáltalán az AI éve volt. Az immár szinte mindenütt elterjedt szenzorok és a világhálóhoz kapcsolódó készülékek révén óriási mennyiségű rendezetlen adat, az úgynevezett Big Data áll világszerte a gazdaság rendelkezésre. Azok értelmezhető rendezéséhez, majd az adatok alapján döntések meghozatalához szoftverekre van szükség – és itt lép be az AI. Egy szakértő szerint a mesterséges intelligencia megjelenése legalább annyira megváltoztatja majd a világot, mint azt a telefon bevezetése tette. Az AI gyakorlatilag minden vállalatnál szerephez jut majd, olyan alapvető szükséglet lesz, mind az áram vagy az internet.

A mesterséges intelligencia hozza magával a következő forradalmat
A mesterséges intelligencia (AI) a technológiai forradalom küszöbén áll, elterjedése pedig alapvetően változtatja meg a társadalmunkat – áll az IDC piackutató intézet legfrissebb előrejelzésében. A Huawei által támogatott jelentés szerint az AI algoritmusokat rövidesen az élet szinte minden területén alkalmazzák majd – a vásárlástól az önvezető autókon és a robotikán át az egészségügyi diagnosztikáig –, a mesterséges intelligencia szerepe pedig olyan alapvető lesz, mint a gőzgépé az ipari forradalomban.
Az Uber lavinája Az Uber egy női programozója írt blogjában először a nők elleni megkülönböztetésről a gazdaságban, ezzel lavinát indítva el. Egyedül az Uber 200, menedzserei elleni panaszt vizsgál, és 20 munkatársukat már elbocsátották. Egyúttal a beruházók távozásra kényszerítették Travis Kalanickot, a vállalat vezetőjét, mivel elmulasztotta a megfelelő vállalati kultúra megteremtését.

Csúcson a Netflix, a többiek csak figyelnek A szórakoztató tartalmat szolgáltatók versenyét 2017-ben a Netflix nyerte. A filmeket, sorozatokat sugárzó vállalkozás már a világ minden országában jelen van, kivéve Észak-Koreát, Szíriát és Kínát. A nagy vetélytársak, az Amazon és az Apple, irigyen figyelik, és nagy beruházásokkal erednek a nyomába.

Az Apple 2018-ban egymilliárd dollárból készít 10 új sorozatot. (A cég egyébként az iPhone 8 és az iPhone X megjelenésével a vártnál is nagyobb sikert ért el, részvényének ára az év eleji 110 dollárról az év végére 170 dollárra emelkedett.) Az Apple filmberuházásának nagy összege is eltörpül amellett, hogy az Amazon 2017-ben 4,5 milliárdot költött sorozataira, és jövőre ezt megduplázzák. A nagyok versenyének várható új, még kiaknázatlan területe: nagy sportesemények élő közvetítése.

A DVD-kölcsönzéstől a milliárdokig – a Netflix-sztori
Az egyszerű DVD-kölcsönzőből 20 év alatt milliárdos lett. A Netflix tulajdonosa hitelből alapította meg cégét, és egyedüli módszerével a zsúfolt piacon is ki tudott törni. A Békehadtest egykori tanára ma az Egyesült Államok egyik leggazdagabb embere.
A felhő királya Az Amazon mint kereskedelmi óriás az elmúlt évben továbbnőtt. A Whole Foods bio-áruházlánc megvételével 13,4 milliárd dollárért a cég az amerikai élelmiszer-kiskereskedelem egyik fő szereplőjévé vált. Az Amazon egyúttal tovább-bővítette kapacitásait a „felhőben”, és internetes számítási és tárolási szolgáltatásokban immár piacvezető. (Forrás: Der Spiegel)

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo