Az internet négy éllovasa

Folytatódott 2007 januárjában a szélessávú internet-hozzáférések számának gyors növekedése.

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) által kedden közzétett gyorsjelentés az öt egykori monopolszolgáltató, az Emitel, a Hungarotel, az Invitel, a Magyar Telekom és a Monortel, valamint a vezető alternatív szolgáltatók, a PanTel, a Tele2, a GTS Datanet és az eTel, illetve a legnagyobb kábeltelevíziós társaságok, az UPC, a T-Kábel, a Fibernet és az EMKTV adatait tartalmazza.

A szélessávú hozzáférések száma január végén 939 ezer volt a december végi 906 ezer és a 2006. január végi 615 ezer után. A gyorsjelentésben szereplő négy legnagyobb kábeltelevíziós szolgáltató részesedése a teljes kábelmodemes piacon 75-80 százalék körüli, így a teljes magyarországi szélessávú előfizetői tábor immár meghaladja az 1 milliót - közölte az NHH.

A szélessávú hozzáférések számának növekedése mellett januárban folytatódott a bekapcsolt vezetékestelefon-vonalak számának csökkenése is. A vonalak száma közel 10 ezerrel 3,341 millióra mérséklődött. Január végén így a 100 főre jutó vonalszám a decemberi 33,28 után 33,20 volt. A háztartások vezetékestelefon-ellátottságának aránya pedig 66,29 százalékról 66,12 százalékra csökkent.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo