Az irodai dolgozók már most a gépekre bíznák a munkát

Az automatizáció már nemcsak a gyártósorokon, hanem a hétköznapi irodai munkakörökben is egyre több feladatot képes ellátni, a mesterséges intelligencia pedig egyre összetettebb folyamatok elvégzésére képes. De valós félelem lehet az, hogy az új megoldások elveszik a munkahelyeinket? A szakértő szerint a válasz egyszerre igen és nem.

A McKinsey 2024-es riportja szerint 2030-ra a jelenlegi európai munkaórák mintegy 27 százalékát automatizálhatják, amit a mesterséges intelligencia térnyerése még inkább felgyorsíthat. A riport szerint a munkaórák nagyjából 20 százaléka még mesterséges intelligencia nélkül is automatizálható lenne. Egy kutatás alapján ráadásul a munkavállalók maguk is úgy vélik, hogy munkájuk háromnegyede átadható lenne egy számítógépnek. De hol érhető tetten a hétköznapokban az az idő, amit lehet, hogy feleslegesen töltünk munkával és leválthat-e minket egy digitális megoldás?

A dolgozók háromnegyede úgy véli, hogy munkája egy része automatizálható lenne – még mesterséges intelligencia nélkül is
A dolgozók háromnegyede úgy véli, hogy munkája egy része automatizálható lenne – még mesterséges intelligencia nélkül is
Fotó: Depositphotos

Zakrzewski Anita, a TOPdesk szolgáltatásmenedzsment platform marketing- és értékesítési vezetője szerint a vállalatok már most, akár mesterséges intelligencia alkalmazása nélkül is könnyen automatizálhatnak IT, HR, illetve pénzügyi folyamatokat. Mint elmondta: „Az automatizálás jelenleg nem azt jelenti, hogy a gépek teljes mértékben helyettesítik az embereket. Munkavállalóként érdemes erre úgy tekinteni, hogy az új megoldások segítségével a monoton és időigényes feladatok helyett inkább a szellemi erőforrást igénylő munkákra összpontosíthatunk.”

Automatizáció egy hétköznapi irodában

Ha a mindennapi irodai feladatokról van szó, az automatizáció olyan problémákra jelenthet megoldást, mint az ismétlődő, gyakran feltett kérdések, a feladatmenedzsment, az adminisztráció, vagy a különböző osztályok tevékenységének összehangolása.

A gyakran ismétlődő kérdések terén például egy belső tudástár kialakítása mentesítheti hosszú távon a kollégákat attól, hogy minden munkavállalói kérdésre egyesével válaszoljanak. Ha a válasz megkeresése helyett azonban mégis feltennék a már ismert kérdést a kollégák, egy automatizált rendszer sablon válaszok kiküldésével segítheti a munkafolyamatot. A kérdésekkel, esetleges panaszokkal kapcsolatos státuszváltozásokról pedig e-mail értesítést küldhet a rendszer, ami már tartalmazza az üggyel kapcsolatos összes információt.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo