A klaszterek célja a lobbizás

Március végén indult útjára a térség első infokommunikációs vállalati összefogása, az Észak-alföldi Informatikai Klaszter. Az alulról szerveződő non-profit konzorcium célja, hogy ösztönözze a régió informatikai vállalatai közötti együttgondolkodást, és a közös projektek, fejlesztések, pályázatok, valamint ágazati lobbizás révén fokozza a tagvállalatok versenyképességét.

"A klaszter napvilágra hozása régóta célunk, több mint egy éves előkészítő munka eredménye." - mondta el Kovács Zoltán, a klaszter munkaszervezetének vezetője. "Debrecen és Kelet-Magyarország informatikai cégeivel beszélgetve érlelődött meg a gondolat, hogy hozzunk létre egy olyan vállalati hálózatot, amely képes az egyes kis- és középvállalkozások kapacitásának összefogására, ezáltal komolyabb megrendelések elnyerésére. Külön örülök, hogy immár közel 50 cég csatlakozott, akik mindannyian lehetőséget látnak ebben a kizárólag üzleti alapon működő vállalkozásokat tömöríti összefogásban."

A klaszter tagjai a költséghatékonyság mellett az ágazati lobbizást tartják legfontosabb célnak, az ágazat érintettjei, mint pl.: a Debreceni Egyetem, önkormányzatok, közigazgatási szervek és a beszállítók felé. Az ágazat működési feltételeinek javítását közösen kívánják megfogalmazni, különös hangsúlyt helyezve az informatikai felsőoktatás piacorientált továbbfejlesztésére, a jogszabályi környezet rugalmasabbá tételére.

"A Dekut Kht. eddigi munkája, mely megalapozta a klaszter létrejöttét, sokat erősített az informatikai vállalkozások összefogásában és a közös érdekek képviseletében, akár a helyi informatikai állásbörzére, akár a Debreceni Egyetem és a cégek közötti egyre hatékonyabb együttműködés kialakítására gondolok." - mondta el Bodrogközi László a Neuron Szoftver Kft. ügyvezető igazgatója. A klaszter szoros együttműködést alakított ki a Debreceni Egyetem Informatikai Karával, az ITD Hungary-vel és a Regionális Fejlesztési Ügynökséggel is.

Mint arról korábban lapunk beszámolt, megalakult az Észak-Magyarországi Informatikai Klaszter is, melyet a Miskolci Egyetem és a helyi vezető informatikai cégek alapítottak.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo