50 millió forint bírságot kockáztatnak azok a cégek, amelyek nem készülnek fel időben a kiberbiztonsági törvényre

A kiberbiztonsági törvény hatálya alá tartozó szervezeteknek számos új szabálynak kell megfelelniük: biztonsági osztályokba kell sorolniuk az IT rendszereiket, és gondoskodniuk kell azok ésszerű, kockázatokkal arányos szintű védelméről; az érintett szervezeteknek 2023 végéig maradt idejük felkészülni, hogy megfeleljenek az új szabályoknak a Baker McKenzie keddi közleménye szerint.

A kiberbiztonság a technológiai fejlődés és a cégek digitális átállása miatt kiemelten fontos terület. A kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló törvény célja az IT rendszerekhez kapcsolódó veszélyeknek különösen kitett szervezetek biztonságának megerősítése.

Nem minden céget érint (Fotó: Depositphotos)
Nem minden céget érint (Fotó: Depositphotos)

A törvény csak bizonyos iparágakba tartozó illetve bizonyos tevékenységeket folytató szervezetekre vonatkozik, így a gépjármű-gyártókra, elektronikai termékek gyártóira, számos energetikai és gyógyszeripari cégre, valamint felhőszolgáltatókra és adatközpont-szolgáltatást nyújtókra. A jogszabály néhány kivételtől eltekintve nem alkalmazandó a mikro- és kisvállalkozásokra, de ha a vállalkozás például elektronikus hírközlési szolgáltatónak vagy bizalmi szolgáltatónak minősül, akkor rá is vonatkozik.

Az új szabályok szerint az IT rendszerek létrehozásához, üzemeltetéséhez, karbantartásához és javításához a cégek kizárólag olyan közreműködőket - például külső IT szolgáltatókat - vehetnek igénybe, akik szintén megfelelnek a törvényben foglalt követelményeknek. Az érintett szervezetek kötelesek kinevezni egy információbiztonságért felelős személyt.

Az érintett szervezeteknek információbiztonsági szabályzatot kell alkotniuk és meg kell tenniük a szükséges műszaki intézkedéseket. Gyakori jelenség, hogy az IT rendszerekkel kapcsolatos veszélyekről a munkavállalók csak keveset vagy egyáltalán nem tudnak, ezért a törvény kitér az IT rendszerek felhasználóinak oktatására is: az érintett szervezetek kötelesek rendszeres információbiztonsági képzéseket szervezni a dolgozóik számára.

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo