5 közösségimédia-trend, ami "annyira 2014"

2013-ban előretörtek a fényképek: hódított az Instagram és a Pinterest. 2014-ben máshogy blogolunk, és még több selfit posztolunk.

Kép: Fotolia

1. Letűnő csatorna

Ahogy a Facebookon egyre többen megjelentek a középkorosztály tagjai közül, a digitális bennszülöttek új csatorna után néztek. A SnapChaten több mint 360 millió fotót osztottak meg a fiatalok.

2. Jobb blogok

Az új irány a Medium. Ahogyan Ev Williams, a Medium társalapítója fogalmaz, itt sokkal kevesebb a kötelezettség, és tágabbak a határok, mint ha valaki saját blogot indít, ráadásul a Medium az olvasók generálásában is segít. Egy pulzáló közösség részeként oszthatja meg bárki a gondolatait – a top 100 között a legkülönfélébb bejegyzések akadnak – 140 karaktertől. A címek mellett pedig a hozzávetőleges olvasásiidő-igényt is megtaláljuk. (Szakértők szerint érdemes lenne minden vezetőnek blogot írnia. Hogy miért? Itt elmondjuk.)

3. Privát hálózatok

Jönnek a speciális, leszűkített közösségnek szóló oldalak, mint például a Lulu, az iOS-ra és Androidra készült, csak nőknek szóló app. Ezek azt az érzetet keltik, hogy a személytelen, hatalmas halmazon belül egy szűkebb, speciális közösség részei lehetünk. Ez pedig, úgy tűnik, növeli a felhasználók komfortérzetét.

4. Énközpontú közösségi

Már-már azt hinnénk, a közösségi média nem lehet ennél egoistább. Ennek ellentmondanak az újabb és újabb selfikészítő appek, például Justin Bieber Shots of Me alkalmazása (iOS-ra). A kommentek tilosak, az online megosztás egyszerűbb. Ilyen a Frontback is, amely még azt is megmutatja, hogy mi van előttünk és mögöttünk egy képben. (Persze csak akkor, ha az okostelefon első és hátsó kamerával is rendelkezik.)

5. Mindenre Airbnb

A sharing economy (amiről itt részletesen olvashat) új utat tör magának a közösségi oldalakon. Mindegy, hogy egy fúrógépet szeretnénk kölcsönkérni valakitől az utcában, vagy egy kedves kutyasittert keresünk, van rá megoldás Amerikában. A NeighborGoods vagy a DogVacay pont erre szolgál. A néhány éve sikeresen működő közösségi szállásfoglaló, az Airbnb bebizonyította: a hálózatok kiválóak a megosztásra épülő gazdaság kiaknázására.

Forrás: FastCompany.com

Melyik közösségi oldal való nekem?
Mára a közösségi oldalak váltak a kapcsolattartás legfontosabb helyszínévé. A felhasználók háromnegyede napi szinten használja valamelyiket, és nőtt azok aránya is, akik akár 4–6 ilyen oldalra is regisztrálnak. Lassan már nincs olyan iparág, ahol a vállalatvezető számára ne lenne nélkülözhetetlen üzleti eszköz a közösségi oldalakon folyó marketingkommunikáció.
Lehetetlen mindenhol – a Wikipedia felsorolása 200 „jól ismert” oldalt tartalmaz – jelen lenni, és nem is szükséges. Döntsük el, hogy mi a célunk az adott oldalon való jelenléttel, hogyan akarunk megjelenni, valamint hogy mennyi időt és erőforrást szánunk erre. Kevesebbel kezdjük, újabb oldalakat bármikor hozzáadhatunk a listánkhoz. Adunk néhány támpontot, hogy mivel érdemes foglalkozni!

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo