Zajlik az EU-csúcs: miről tárgyalnak a kontinens vezetői?

Huszonhetes körben kezdték meg Brüsszelben szombat délelőtt 11 órától az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfői a 2021 és 2027 közötti időszakra szóló, hosszú távú uniós költségvetésről és a koronavírus-járvány okozta gazdasági és társadalmi károk helyreállítását célzó pénzügyi csomagról szóló, pénteken kezdődött tanácskozásaikat.

Barend Leyts, az Európai Tanács elnökének szóvivője Twitter-üzenetében azt közölte, hogy a plenáris tanácskozást megelőzően szombat kora reggel Charles Michel tanácsi elnök Angela Merkel német kancellárral, Emmanuel Macron francia elnökkel, Pedro Sánchez spanyol, valamint Giuseppe Conte olasz miniszterelnökkel folytatott közös megbeszélést.

A tanácskozás pénteki napján a tagállami vezetők délelőtt tíz órától délutánig két forduló során folyattak megbeszélést az uniós költségvetésről és a helyreállítási csomagról. Ezt követően két-, illetve többoldalú megbeszéléseket tartottak, majd az este kilenc óra táján kezdődő munkavacsorát Michel valamivel éjfél előtt berekesztette.

Kevés előrehaladás

Diplomáciai források szerint az első tárgyalási nap kevés előrehaladást eredményezett. A tanácskozás legvitatottabb, megosztó és politikai kérdései között egyebek mellett a költségvetés és a helyreállítási alap nagysága, a pénzek jóváhagyásának mechanizmusa, illetve a nettó befizető országoknak járó visszatérítés szerepel. A "takarékos négyeknek" nevezett EU-tagállamok, Ausztria, Dánia, Hollandia és Svédország kisebb költségvetést szeretnének, és nagyobb beleszólást a pénzek elosztásába és felhasználásába.

Kép: SXC

Kiszivárgott információk szerint Mark Rutte holland miniszterelnök a munkavacsora alatt hajthatatlannak mutatkozott a gazdasági fellendülést célzó uniós pénzek jóváhagyásának mechanizmusát illetően. Spanyolország és Olaszország határozottan ellenezte, hogy az északi országoknak nagyobb beleszólásuk legyen a gazdaságélénkítést szolgáló tagállami intézkedéseket felügyelő mechanizmusba. Véleményük szerint a holland kérés a döntéshozatali eljárás túlzott lelassulását és a kifizetések késleltetését vonná maga után, míg a helyreállítási terv lényege az lenne, hogy a válság okozta kihívásokra gyorsan reagáljon.

Rutte szilárdan ragaszkodott továbbá ahhoz is, hogy országa, valamint Németország, Ausztria, Svédország és Dánia esetében őrizzék meg a közös agrárpolitikához kapcsolódó kompenzációs mechanizmus egyösszegű visszatérítést biztosító kedvezményeit. Kijelentette, nem tud továbblépni a közös uniós költségvetésről szóló tárgyalásokban, ha a mechanizmust valamennyi uniós tagország egyhangúlag jóvá nem hagyja. Nincs értelme továbbmenni, ha az út járhatatlan - mondta.

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök az éjszaka folyamán azt közölte, nincs konszenzus, és nem is körvonalazódik kompromisszum a helyreállítási csomagról a tagállami vezetők körében. Jelentős törés van Észak és Dél között a csomag kifizetéseit illetően, továbbá a keleti országok nagyratörő elképzelései szemben állnak a takarékos nyugati országok kisebb összegű költségvetési terveivel - mondta. Véleménye szerint nagy esélye van annak, hogy nem születik megállapodás sem a szombati tárgyalási napon, sem pedig vasárnap.

Véleményvezér

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban 

Az ukrajnai háború versenyfutás az idővel.
Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát

Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát 

A lengyel valuta árfolyama fenn, a magyar lenn.
Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt

Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt 

Ez a harc lesz a végső?
A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik

A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik 

Nem tűnik túl átgondoltnak a mini-Dubaj projekt.
A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott

A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott 

Bindzsisztán működik, ahogy kell.
Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe

Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe 

Kölcsönösen árulással vádolják egymást.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo