Volt, akitől 70 millió forintot szedtek el nigériai online csalók

Magyarországon először csapott le aktívan tevékenykedő "nigériai csalókra" a rendőrség - jelentette be Álmos Gergő, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kiberstartégiai Osztályának vezetője Budapesten. Elmondta, a sértettek között volt olyan, akitől 70 millió forintot csaltak ki.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Hangsúlyozta, hogy a csalók az emberek hiszékenységét igyekezték kihasználni, manipulálni. Az elkövetők jellemzően hamis profilt létrehozva ejtik tévedésbe az áldozatokat, szerelmet hazudnak, és hosszú idő alatt építik fel azt az élethelyzetet, amikor szóba jöhet a pénz megszerzése - magyarázta.

A mostani nyomozás Illés Zoltán szavai szerint "sok eredménnyel kecsegtet", mint mondta, nigériai típusú ügyeket Baranya, Csongrád és Pest vármegyékben is sikerült azonosítani.

Juhász Imre Zoltán rendőr alezredes, a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályának vezetője közölte: a hajdú-bihari rendőrök három külföldi férfit és egy magyar nőt fogtak el, akik a gyanú szerint világszerte szedték áldozataikat.

Az egyik ilyen ügyben a magyar áldozat társkereső oldalon ismerkedett meg a külföldi férfival, akivel két hónap alatt jutottak olyan bizalmi viszonyba, hogy a nő 71 millió forintot utalt el neki. Egy hónap elteltével az elkövető újra pénzt kért, ekkor a nő barátoktól és banktól kért kölcsönből újabb 50 millió forintot akart elutalni a férfinak, ezt a tranzakciót azonban már megakadályozta a rendőrség - részletezte az alezredes.

Megjegyezte: a magyar nő még a kihallgatása során sem ismerte fel, hogy csalás áldozata. Úgy érezte, hogy az ismeretlen férfi szereti őt, és nincs szó megtévesztésről.

Juhász Imre Zoltán közölte azt is: a rendőrség által őrizetbe vett 37 éves külföldi férfi azóta részben beismerő vallomást tett. (MTI)

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo