Vidéken akár már az egyetemi évek alatt megtérülhet az ingatlanbefektetés

A kereslet visszaesése ellenére tovább nőtt az ingatlanok ára tavaly az egyetemi városokban. Budapesten továbbra is jelentős különbségek figyelhetők meg az egyes városrészek között az ingatlanok árában, és több helyszínen az egymillió forintot is meghaladták a négyzetméterárak.

A fedezeti időtáv Budapest egyes kerületeiben és egyes vidéki városokban amennyiben a vásárolt lakás egyik szobája kiadásra kerül (Forrás: MBH Index számítás)

„Tavalyhoz képest javultak a lehetőségek azok számára, akik lakás vásárlását tervezik az egyetemi tanulmányok idejére, de továbbra is dilemmát okozhat a vásárlás és bérlés közötti választás. A vásárlás mellett döntők viszont könnyen jobb helyzetbe kerülhetnek, ha a lakás egy szobáját kiadják, mivel ezáltal jelentősen hamarabb, akár már az egyetemi évek alatt is megtérülhet az ingatlanbefektetés. A döntés előtt azonban mindig érdemes megvizsgálni a körülményeket és pénzügyi forrásainkat. Azt látjuk, hogy a fiatalok is egyre tudatosabbak a pénzügyeiket illetően, ehhez pedig az is hozzátartozik, hogy már korán elkezdenek a lakásvásárláson gondolkodni és nyitottan állnak a hitelfelvételhez is. Ezekben az esetekben is bátran fordulhatnak az MBH Bankhoz, hiszen széles körű tanácsadással, termékpalettával és diákoknak szóló ajánlatokkal állunk rendelkezésükre” – mondta Soós Csaba, az MBH Bank lakossági üzletfejlesztési ügyvezetője.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo