Veszprém: gázt adhatnak

A közép-dunántúli régió 31 projektet javasolt a kormánynak kiemelten támogatottak kategóriájába felvenni: 26-ra rábólintott a kabinet.

A kormány  döntése alapján a közép-dunántúli régióban tíz útszakasz fejlesztése kezdődhet meg, összesen 45,5 milliárd forintos támogatásból - közölte Pál Béla, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke Veszprémben. Az útfejlesztés Fejér megyében három, Komárom-Esztergomban egy, Veszprém megyében pedig hat útszakaszt érint - tette hozzá Pál Béla. Az elnök hangsúlyozta, hogy a fejleszthető utak számát illetően Veszprém megye azért került túlsúlyba, mert a fejlesztési tanács javaslata és a kormány döntése szerint is a 8-as főút további fejlesztése stratégiai jelentőségű.
Ennek megfelelően megerősítik az útburkolatot és több szakaszon szélesítik is a főutat Veszprém és Ajka között, ami része a 8-as főút gyorsforgalmi úttá fejlesztésének, egyben ezekkel a munkálatokkal megalapozzák a majdani M8-as kialakítását is - hangsúlyozta Pál Béla. Megjegyezve, hogy Ajka és a megyehatár között szintén burkolat-megerősítéseket hajtanak majd végre a főúton, s ugyanez vonatkozik a Veszprém-Várpalota közötti, már négysávos szakaszára is.

#page#

Pál Béla emlékeztetett arra, hogy két héttel ezelőtt a kormány a régió kiemelt útkorszerűsítési projektjei között - a három- és négy számjegyű utakat érintően - már jóváhagyta 12 úthálózat fejlesztését; 111 kilométernyi hosszúságban, 3,5 milliárd forint összegben.
Az elnök elmondta: a közép-dunántúli operatív program keretében 46,8 milliárd forintra lehet pályázni - szeptemberben írják ki a pályázatokat -, s a turisztikai, valamint város- és környezet-rehabilitációs programok mellett a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére is lehet támogatási összegekhez jutni.

A közép-dunántúli fejlesztési tanács elnöke elégedettségének adott hangot a kormány fejlesztési döntéseit és a támogatás mértékét illetően is. Hangsúlyozta: a régió 31 projektet javasolt a pályázat nélküli, kiemelten támogatottak kategóriájába felvenni, s a kormány ebből 26-ot támogatott.
Ez kiváló arány, s ugyanez mondható el a régiót érintő mostani tíz útfejlesztési kormányzati döntésről is - vélekedett Pál Béla. Hozzátette: nem lehet megállapítani, hogy a 45,5 milliárdos támogatással Közép-Dunántúl hol foglal helyet a régiók körében, annyira eltérőek a régiók és az egyes megyék, valamint a támogatott projektek is, és lényegében nincs is értelme sorrendet felállítani.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo