Vasárnaptól ketyeg az elvárt adó!

Július elsejétől hatályba lépnek az új rendelkezések az elvárt adóval kapcsolatban. A vállalkozások két lehetőség közül választhatnak: kiegészítő nyilatkozatot tesznek, vagy megfizetik az elvárt adót - írja a vg.hu.

Az év elején az Alkotmánybíróság az alaptörvénnyel ellentétesnek találta az elvárt adóról szóló törvénytervezetet, mivel az akkori elképzelések szerint az adózó nem bizonyíthatta volna, ha valóban veszteséges. A kormány azonban nem mondott le az elvárt adóból beszedhető bevételről, ezért május közepén a taláros testület kifogásainak megfelelően módosította a jogszabály tervezetét.

Ha a vállakozás adózás előtti eredménye nem éri el az elvárt minimumot, a cég két lehetőség közül választhat: bevallás-kiegészítő nyilatkozatot tesznek, vagy megfizetik az elvárt adót. A nyereségminimum a beszerzési költségekkel csökkentett bevétel két százaléka.

Ha az APEH egy vállalat esetében kétségbe vonja a gazdasági események valódiságát, vagy a felmerülő költségek indokoltságát, az adózónak kell bizonyítani igazát. Ellenkező esetben az adóhatóság becsléssel állapíthatja meg az adó alapját.

A hivatal azt is vizsgálhatja, hogy az egyéni vállalkozó, illetve a vállalkozás magánszemély tulajdonosa életvitelének biztosításához szükséges kiadásokra nyújthatott-e fedezetet a vállalkozásból megszerzett jövedelem. Ha úgy ítéli, hogy nem, akkor elrendelheti az adózó vagyongyarapodásának ellenőrzését - írja a lap.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo