Vajon hány bank ment tönkre Amerikában tavaly?

Tavaly négy bank ment csődbe az Egyesült Államokban, miután tavalyelőtt egy sem.

Az amerikai állami betétbiztosítási alap (FDIC) honlapján az szerepel, hogy tavaly májusban egynek, októberben kettőnek, novemberben pedig ismét egy banknak kellett lehúznia a rolót.

Az Egyesült Államokban 2018-ban egyetlen bank sem ment tönkre, három éve a számuk nyolc volt, és ezzel a 2007 óta bezárt pénzintézetek száma csaknem ötszázra nőtt. Az Egyesült Államokban 2016-ban öt, 2015-ben nyolc, 2014-ben még tizennyolc, egy évvel korábban pedig huszonnégy banknak kellett végleg bezárnia.

A csődhullám tíz éve tetőzött, a bezárt bankok száma 2010-ben 157-re nőtt az egy évvel korábbi 140-ről. Az amerikai bankszektor nyeresége a tavalyi harmadik  negyedévben 57,4 milliárd dollár volt, 7,3 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo