Új európai hálózat a kutatók szolgálatában

Európai Unió egyik kiemelt célja, hogy Európa versenyképességének növelése érdekében minél nagyobb mértékű anyagi és humán erőforrást fektessen az európai kutatás-fejlesztésbe. Ennek a kezdeményezésnek keretében fogalmazódott meg az a célkitűzés, hogy 2010-re az európai kutatók száma közel 700 ezer fővel növekedjen.

A mennyiségi célok mellett azonban ugyanolyan súllyal az európai kutatás minőségének biztosítására vonatkozó célok is megjelennek az Európai Bizottság terveiben. A kutatók számára pedig a szakmai fejlődés egyik legfontosabb eszköze a mobilitás.
Ezért 2004. június 30-án Párizsban Philippe Busquin, az Európai Bizottság kutatás és fejlesztésért felelős biztosa hivatalosan megnyitotta az európai kutatói mobilitási központok hálózatát. A hálózatban Magyarország is részt vesz akár csak az Unió többi tagállama, a csatlakozásra váró országok, valamint Izland, Norvégia, Svájc, Liechtenstein és Izrael.
A frissen megnyitott európai kutatói mobilitási hálózat megközelítőleg 200 európai kutató mobilitási központot foglal magába, amelyek Európa-szerte segítik a ki- és beutazó kutatókat álláslehetőségek felkutatásában, valamint személyre szabott információt és segítséget nyújtanak a kutatók és családjuk mobilitásához kapcsolódó gyakorlati kérdésekben (mint például vízum, munkavállalás, szállás, iskoláztatatás, nyelvtanulás, stb.).

A hálózat hivatalos elnevezése ERA-MORE, amely mozaikszó az angol European Research Area-MObile REsearchers (Európai Kutatási Térség - Mobil Kutatók) szavakat takarja.

Az európai és a nemzeti kutatói mobilitási portálok a hálózat fő eszközei, és a kutatók, valamint a kutatással foglalkozó intézmények számára a leghasznosabb információ forrásai. Míg az európai portál átfogó képet nyújt az európai mobilitásról, a rajta keresztül elérhető nemzeti portálok ország specifikus információkat tartalmaznak az adott ország kutatási helyzetéről és lehetőségeiről, a kapcsolódó érvényes jogszabályokról, ügyintézési menetekről, a tartózkodással és kutatói munkavállalással kapcsolatos tudnivalókról.

Az európai hálózat tagjaként Magyarországon is létrejött egy hálózat, mely mind a hét magyarországi régióban rendelkezik regionális kutatói mobilitási központtal. A magyar hálózat koordinációját hídfő intézményként a Tempus Közalapítvány - mint a legnagyobb szervezett mobilitást lebonyolító magyarországi szervezet -, valamint a közép-magyarországi régió regionális kontaktpontjaként a Tudomány és Technológiai Alapítvány végzi. A magyarországi kutatói mobilitási hálózat regionális kontaktpontja Észak-Magyarországon a Miskolci Egyetem, Észak-Alföldön a Debreceni Egyetem, Dél-Alföldön a Szegedi Tudományegyetem, Nyugat-Dunántúlon a Nyugat-Magyarországi Egyetem és a Széchenyi István Egyetem, Közép-Dunántúlon a Veszprémi Egyetem, Dél-Dunántúlon pedig a Kaposvári Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem.

Célunk, hogy a magyarországi hálózaton és portálon keresztül minden Magyarország iránt érdeklődő kutató és kutató intézmény átfogó képet és megfelelő információt találjon a hazai kutatói álláshelyekről és partnerkeresési lehetőségekről, valamint a Magyarországra történő beutazáshoz és költözéshez szükséges összes tudnivalóról felhasználóbarát és könnyen értelmezhető formában értesülhessen.

A magyarországi kutatók és kutatással foglalkozó intézmények számára ugyanakkor lehetőséget kívánunk teremteni arra, hogy a hazai hálózaton és portálon keresztül megjeleníthessék magukat, meghirdethessék önéletrajzaikat, illetve intézmények esetén álláshelyeiket és partnerkereső felhívásaikat európai szinten is, és egyúttal hozzájuthassanak a többi európai ország által a kutatói lehetőségekről és külföldi tartózkodásról összegyűjtött információkhoz.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo